Ősztől saját márkás asztali számítógéppel jelenik meg a piacon a HRP csoport – jelentette be Solt Géza, a HRP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A hazai informatikai disztribúciós piac meghatározó szereplőjének számító vállalkozás ennek révén közvetve bekapcsolódik a közbeszerzésbe is, az oda szerződött cégeknek szállít. Az Intensa márkanevű gépeket a csoport szervizcégében szerelik össze; ha kapaci-tásszűke adódik, bekapcsolják egyik szerződéses partnerüket. A saját erőforrás havi 1500-2500 darabra elegendő. A három kategóriában készülő asztali gépekkel három különböző vevőkört céloznak meg: a kisvállalatit, az otthoni felhasználókat, valamint az irodai tervezőrendszerekkel dolgozókat. A PC-k operációs rendszer nélkül kerülnek forgalomba, kategóriától függően 50 ezer forinttól a több mint 100 ezer forintos nettó árig.
A társaság a jövőben másfajta termékekkel is bővíteni kívánja a saját márkát. A csoport az idén több új gyártó képviseletével egészítette ki portfólióját; köztük található noteszgépeivel a Toshiba, a processzorgyártó AMD és a kiegészítőkkel foglalkozó Genius.
Az év második fele nem tartogat nagy meglepetéseket az informatikai szektor számára – hangsúlyozza Solt Géza. A polarizáció folytatódik, a multik dominanciája tovább erősödik a hagyományos elektronikai kiskereskedők rovására. Az internetes kereskedelem ugyanakkor további lehetőségeket tartogat, a csoportnál az utóbbi egy évben már az értékesítés egynegyede zajlik a webáruházon keresztül.
A húsz éve alapított vállalkozás, amely az informatikai viszonteladók több mint háromnegyedével tart fenn kapcsolatot, mára 170 főből álló, négy cégből álló csoporttá fejlődött. A hagyományos hardverdisztribúcióval foglalkozó és a bevétel meghatározó részét adó HRP Hungary Kft. mellett néhány éve létrehozták a szoftverértékesítésre specializálódott BSC Kft.-t, megalakult a saját szerviztársaság HRP Szerviz Kft. néven, illetve a hálózati biztonsági megoldások leányvállalata, a RelNet Kft..
A csoportszintű bevétel 2006-ban mintegy 3 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit, elérve a 25,2 milliárdot; ebből a HRP Hungary forgalma 18 milliárd volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.