BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenöt-tizenhat rossz fog: kérdések a fogászati prevencióról

Magyarországon az öt-hat éves gyerekek egyharmadának van rossz foga, a felnőtt népességnél ez az arány még rosszabb. A főváros egyetlen térítésmentes, prevencióra szakosodott rendelője évek óta a fennmaradásáért küzd.

Magyarországon a fogazati állapot tekintetében még nem értük el a WHO előirányzatot. A fogszuvasodás, a ínybetegségek már gyerekkorban fellépnek – tájékoztatott Szőke Judit, a Magyar Fogorvosok Egyesülete Preventív Fogászati Társulásának elnöke, a főváros egyetlen, térítésmentesen működő prevenciós fogászati rendelőjének vezetője. Magyarországon rendszeresen gyűjtik a lakosság fogainak állapotával kapcsolatos adatokat, és azokat a WHO-adatbanknak továbbítják. A vizsgálatok különböző korcsoportokban: kisgyerekkorban, fiatalkorban, felnőttek, és időskorúak körében zajlanak, az eredmények pedig meglehetősen ijesztőek.

Az Egészségügyi Világszervezet 2000-re kitűzött céljai között szerepel, hogy az öt-hat évesek körében legalább 50 százalékot tegyen ki az ép fogazatúak aránya. Ehhez képest Magyarországon ez az arány mintegy 33 százalék volt 2001-ben. A szakember elmondta: örvendetes, hogy a tizenkét évesek körében a fogszuvasodás trendje javulást mutat, azonban ez az elmozdulás lassú.

A fogproblémák korai kialakulásának egyik oka, hogy a kisgyerekek túl sok édességet, és cukrozott italt fogyasztanak, amelyek komolyan károsítják a frissen kinőtt, érzékeny zománcú tejfogakat. A másik gondot a Streptococcus mutans nevű baktérium jelenti, amely a felnőttek szájából kerül a gyerekek szájába például a lenyalt kanalak, cumik útján. A fogproblémák tizenkét éves korra súlyosbodnak, ekkorra a fogszuvasodás mellett megjelenik az ínygyulladás is. A folyamat vége, hogy a 35-44 éves korosztály tagjainak átlagosan 15-16 problémás (tömött, szúvas, eltávolított) foga van. A felnőttek több mint 90 százaléka szájhigiéniás problémákkal küzd.

A fogorvos tanácsolja

- A kisgyerekek ne igyanak túl sok cukrozott üdítőt

- A cumit, kanalat ne vegye a szájába a szülő, mielőtt a gyereknek adja

- Naponta legalább kétszeri fogmorás fluoridos fogkrémmel

- Felnőtt korban fogselyem, időskorban foghézagokhoz való kefe használata

- A forgalomban lévő fogkrémek, fogkefék mind jó minőségűek, a döntés ízlés kérdéseA védekezés tekintetében Szőke Judit tanácsa, hogy mindenképpen fluorid tartalmú fogkrémet használjunk, ezek segítenek megelőzni a károsodást, illetve kezdeti stádiumban visszafordítani a szuvasodást. Fontos a korcsoportnak megfelelő fogkrém használata, ugyanis a szükséges fluorid mennyisége az életkorral változik. Ezen túl már csak az egyéni szempontok jöhetnek számításba, vagyis hogy kinek melyik íz tetszik jobban. Néhány termék reklámján látható a Magyar Fogorvosok Egyesületének ajánlása. Ez nem azt jelenti, hogy az adott fogkrém kiemelkedően jó, csak azt, hogy a gyártó felkérte az Egyesületet a vizsgálatra, amely úgy találta: a termék megfelel az alapvető követelményeknek. Nincsenek igazán nagy különbségek a fogkrémek között, szinte mindegyik jó minőségű – mondta el a szakember. A helyzet a fogkefe tekintetében is hasonló. A ma kapható fogkefék mindegyike műanyagszálú, a fogorvosok általában a közepesen kemény vagy lágy fogkeféket ajánlják.

A docens Magyarország egyetlen, térítésmentesen működő prevenciós fogászati rendelőjét vezeti immár évtizedek óta. A fővárosi hatókörű intézmény hat munkatárssal dolgozik, az adminisztrációt végző személyzeten kívül egy fogorvos, és három szájhigiénikus segíti munkáját, amelynek lényege a megelőzés, és tájékoztatás. A rendelőbe látogató kismamákat és gyerekeket, és ifjakat tájékoztatják a legfontosabb tudnivalókról, megtanítják őket a helyes szájápolás technikáira, megbeszélik és tanácsot adnak az egyéni problémákat illetően. Ezen kívül elvégzi a szükséges megelőző kezeléseket. Hogy miért nem hallani többet az intézményről? Az orvos elmondta: évről-évre a fennmaradásukért küzdenek, a források felett rendelkezőket pedig újra és újra meg kell győznie a szolgáltatás fontosságáról. Előfordult, hogy egy gazdasági vezető úgy gondolta, pénzkidobás minden bölcsődésnek és óvodásnak fogkefét és fogmosó poharat vásárolni. A személyzet bővítésére vagy reklámra végképp nem jut pénz.

A fogászati prevenció ügyében az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályát is megkereste a VGO a következő kérdésekkel: "Tekintve, hogy messze vagyunk még a WHO irányszámainak eléréstől, várható-e, hogy a prevenciós rendelő több támogatást kap, esetleg annyit, amiből a létszámot is fejleszthetné? Milyen programokat terveznek rossz szájhigiénés állapotok javítására?" A Minisztérium válasza a következő volt: "A Heim Pál Gyermekkórház tulajdonos-fenntartója a Főváros. Ebben a kérdésben kérem forduljon hozzájuk. Az OEP-nek a Heim Pál Gyermekkórházzal van szerződése a fogászati alap- és szakellátásra. A 18 éven aluliak számára teljes körű fogászati ellátás TB finanszírozott."

- A cumit, kanalat ne vegye a szájába a szülő, mielőtt a gyereknek adja

- Naponta legalább kétszeri fogmorás fluoridos fogkrémmel

- Felnőtt korban fogselyem, időskorban foghézagokhoz való kefe használata

- A forgalomban lévő fogkrémek, fogkefék mind jó minőségűek, a döntés ízlés kérdése -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.