BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megatrend-terv: 1,6 milliárd forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A vállalatirányítási szoftvereket fejlesztő Megatrend Zrt. 1,6 milliárd forint bevételt ér el a tervek szerint az idén, szemben a tavalyi 1,4 milliárd forinttal - mondta K. Szabó Imre, a társaság elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A cég 2006-ban 1,5 milliárd forint bevételre és 45 millió forint adózás előtti eredményre tett szert, a nyereség tavaly 30 millió forint volt.

K. Szabó Imre elmondta: 2007-ben 15 év óta először csökkent a bevételük azért, mert egyrészt a vártnál jóval kevesebb államigazgatási projekt indult, másrészt pedig azért, mert a már megnyert vállalati projektek közül nem mind indult el tavaly. Hozzájárult a bevétel csökkenéséhez az is, hogy nem minden tavaly elvégzett munkát számlázott ki a cég.

A 110 dolgozót foglalkoztató Megatrend az elmúlt 10 évben 4 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre, egyebek mellett a saját vállalatirányítási szoftverének, az Infosysnek és az informatikai biztonsági programjának, az ISeeSec-nek a fejlesztésére.

A cég vállalatirányítási szoftverét használja egyebek mellett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Magyar Államkincstár és a Magyar Közútkezelő Kht. is.

A Megatrendnek Magyarország mellett Romániában is van egy 25 főt foglalkoztató leányvállalata, s 3 százalékos tulajdonrésszel nemrégiben alapított egyet Vietnamban is.

A magyar tulajdonban lévő, 20 éve alapított Megatrend a következő 3-5 évben a tervek szerint megduplázza forgalmát, és jelentősen növeli nyereségét.

K. Szabó Imre úgy vélte, kilátásaikat javítja, hogy a következő két évben várhatóan annyi állami informatikai projekt indul, mint az elmúlt három-négy évben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.