Mint ismeretes, 2007 januárjában Csáky András és Herényi Károly országgyűlési képviselők fordultak indítvánnyal a legfőbb bírói testülethez. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) politikusai az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi törvény egészének megsemmisítését kérték a testülettől.
Indítványukat egyfelől közjogi érvénytelenségre alapították, ugyanis szerintük a törvény megalkotása során a közhatalmi jellegű szervezetek (Magyar Orvosi Kamara, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) nem gyakorolhatták külön jogszabályban előírt véleményezési jogukat. Az indítványozók szerint a törvény sérti az egészséghez való jogot és az állam egészségvédelmi kötelezettségét is, mivel szerintük a törvény végrehajtásának következményeként az ellátásbiztonság és stabilitás csökken, ugyanakkor helyette a jogalkotó nem építette ki az alapvető jog megvalósulásának azonos súlyú biztosítékait.
A honatyák a kellő idő követelményének sérelmére is hivatkoztak, mivel a törvény fő szabályai a kihirdetést követő tíz napon belül hatályba léptek, míg a finanszírozási szerződések megkötésére alig három hónap állt az érintettek rendelkezésére.