A Sanyo a világ legnagyobb litium-ionos PC- és mobiltelefon akkumulátor, valamint napelem gyártója. A tervek szerint a Panasonic megtartja a Sanyo márkanevet, termékstruktúrát így a közel 100 ezer munkahelyet is.
A fúzióval Japán legnagyobb elektronikai konszerne jön létre megelőzve a Hitachi-csoportot. Márciusi egyesüléssel a két társaság együttes forgalma eléri majd a 11 200 milliárd jent, azaz mintegy 89,6 milliárd eurót.
A két társaság vezetője a lapok szerint már októberben megállapodott az átvételről. Mivel a tulajdonosok nem fogadták el az első ajánlatot, az ártárgyalások második köre kezdődik. A fő részvényesek között jegyzik a Goldman Sachsot is.