Állások tízezrei vannak veszélyben Magyarországon a globális recesszió miatt. Míg a munkaügyi miniszter és a Kopint-Tárki elemzője 40-50 ezer munkahely megszűnésétől tart, addig a GKI kutatói már 100-120 ezer dolgozó elküldését valószínűsítik. Bár a szakértői számok széles sávban szóródnak, annyi biztos: a már megindult leépítés első körben a nemzetközi nagyvállalatok magyar leányainál és ezen cégek beszállítóinál érezteti a hatását, valamint azon társaságoknál, ahol jelentős az amerikai és a nyugat-európai exportkitettség.
Az anyavállalat által magával rántott leányra a legjobb példa a lakókocsi- és lakóautó-gyártó Knaus Tabbert Kft., amelyet német tulajdonosának fizetési problémái vihetnek csődbe, így ott 277 állás került veszélybe a múlt héten. A beszállítók közül a cipőipari bérmunkát végző Mebona Bőripari Kft. öncsődöt jelentett, miután megrendelője nem újította meg a jövő évre szóló szerződését, arra hivatkozva, hogy 30-40 százalékkal csökkent a kereslet, és felhalmozódott raktárkészletét nem tudja értékesíteni, így a kis magyar cégnél 161 fő vesztette el a megélhetését. A lámpatesteket és kábelkötegeket gyártó bonyhádi Aspöck Hungária Kft. 120 dolgozót küld el.
Az elsősorban amerikai exportra gyártó Rábánál 250 munkahely szűnik meg, miután a cég nem hosszabbítja meg a bérdolgozók szerződését. A leépítések egyik jellemző és első módja pedig éppen ez, a bérmunkások és a határozott idejű szerződéses munkavállalók elküldése. Van, ahol kizárólag vagy nagyobb részben a kölcsönzött munkaerőt érinti a leépítés. A Graboplast kilencven embertől válik meg. Az elbocsátottak közül közel hetven dolgozó bérelt munkaerő volt. A cég indoklása alapján az intézkedést a rendelésállomány csökkenése miatt kellett megtenni; ez szerinte szoros összefüggésben van a pénzügyi válsággal, ugyanis a megrendelők a pénzüket féltik, nem ölnek pénzt a felszaporodó készletekbe.
A Philips négyszáz bérelt munkással nem hosszabbít szerződést, míg az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a kétszáz bérelt munkaerőből negyvenre nem tartanak igényt a jövőben. Ugyanakkor az Audinál hozzátették: a munkarendet átszervezik, és a törzsállományt nem érinti a leépítés. A Bosch csoport a hatvani gyárában 68 bérmunkással nem hosszabbítja meg a szerződését, de a 3300 állandó alkalmazottat meg kívánják tartani – mondta Kukaj Zsuzsa, az idehaza összesen 7500 főt foglalkoztató cégcsoport szóvivője. A szentgotthárdi General Motorsnál a műszakcsökkentések és leállások miatt már negyven kölcsönmunkástól váltak meg. A több európai autógyárnak is rádió-, CD-, és hifiberendezéseket gyártó japán Shinwa konszern miskolci gyárából száz embert küldenek el a pénzpiaci válság és a csökkenő megrendelések miatt. A sopronkövesdi Autolivnél 26 dolgozónak mondanak fel, s az autóbiztonsági és utasvédelmi eszközöket gyártó cég több alvállalkozójával is felbontotta a szerződést (nyilván ezen cégeknél is lehetnek majd elbocsátások). A német tulajdonú, gumi és műanyag csatlakozástechnikai elemeket gyártó Veritas Kft.-nél eddig száznál is több dolgozót küldtek el, ám a dunakiliti cégnél az idén várhatóan osztanak még felmondóleveleket – olvasható a manager magazinban. Mindezeken felül a hazai autókereskedelemben és -szervizekben állások ezrei szűnhetnek meg a jelentősen csökkenő kereslet miatt – vélik szakértők.
A szállodaiparban – amely az egyik legnagyobb foglalkoztató – jelentős létszámleépítések kezdődhetnek meg, ha a válság hosszan elhúzódik – figyelmeztet Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára. Az ágazatot a krízis mellett a szezonalitás is hátrányosan érinti, hiszen a hotelekben nagyszámú szezonálisan alkalmazott munkaerő dolgozik, amely a kedvezőtlen körülmények között nehezen jut majd munkához. Ha más ágazatokban is jelentős elbocsátások kezdődnek, jelentősen szűkül a szállodák vendégköre, s a turisták csökkenő száma miatt akár több tíz százalékos létszámleépítésekre lehet számítani a hazai szállodaiparban – tette hozzá. A hatékonyság fenntartásával érvelt a bejelentett ötszáz fős elbocsátás kapcsán a GE Hungary Zrt., amely a fényforrásüzletágát szervezi át. Ebből a hullámból a Malév sem marad ki; a cég szeptember elején közölte, hogy négyszáz főtől megválik. Persze több olyan társaság is van, amely nem vagy nem teljesen a válság hatására megy tönkre, ilyen a most csődbe ment és hetven boltját bezáró Elektropont, ahol mintegy ezer alkalmazott kerül az utcára.
A környező – köztük a Magyarországnál versenyképesebb – államokban is ugyanez a folyamat meg végbe. Tízezer embert küldenek el a cseh autóiparból, amely jelenleg megközelítőleg 120 ezer főt foglalkoztat. Szomszédaink közül Romániában, azon belül is Erdélyben az Új Magyar Szó szerint összesen ezres nagyságrendű elbocsátások várhatók Sepsziszentgyörgyön, Tordán és Aradon.
A nemzetközi leépítési tervek ugyancsak riasztók. További veszély lehet, hogy a multik a marginális piacokat bontják le, s a fő piacaikra koncentrálnak a jövőben. Ebben szerepet játszhat, hogy az anyaországi szakszervezetek erős nyomást gyakorolnak majd a cégekre, hogy elsősorban hazai állásaikat tartsák meg.
A globális elbocsátás, amelyből a bankrendszer az onnan induló válság nyomán már bőven kivette a részét, az olyan cégeket is elérte, mint a PepsiCo, ahol 3300 fős globális leépítést jelentettek be. A Whirlpool világszerte ötezer főt küld el. A GE Consumer & Industrial sem csak Magyarországon, hanem európai, kínai, egyesült államokbeli, latin-amerikai és indiai gyáraiban is üzemleállításra, leépítésre vagy az adott egység eladására készül.
Erős karcsúsításon mennek át az amerikai légitársaságok, kénytelenek cégenként kettő–hatezer embert lapátra tenni. Az Alitaliánál 18 ezer fő – az egész alkalmazotti állomány – állása van még mindig veszélyben, mert bármelyik nap csődöt jelenthet a cég. A Malév kisebbségi tulajdonosa, Borisz Abramovics fő légicégénél, a KrasAirnél 3500 főből csak hétszázat lehet átmenteni a létrehozandó új orosz állami légivállalatba, a többit elküldik.
Ingatlanfinanszírozás
Autóipar
Gépjármű-kereskedelem
Gépgyártás
Szórakoztatóelektronika
Kiskereskedelem
Turisztika
Szállodaipar
Vendéglátás
Textilipar
Ingatlanfinanszírozás
Autóipar
Gépjármű-kereskedelem
Gépgyártás
Szórakoztatóelektronika
Kiskereskedelem
Turisztika
Szállodaipar
Vendéglátás
Textilipar-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.