Cégvilág

Kiváló kutatókat díjaztak

Átadták ma a díjakat a Magyar Tudományos Akadémia tagjaiból álló zsűri ajánlása alapján az idén legkiválóbbnak minősített kutatóknak és egészségügyi szakembereknek.

A Magyar Tudományos Akadémia tagjaiból álló szakmai zsűri évről-évre több tucat pályázó közül választja ki a Magyar Kutatási Díjra, a sanofi-aventis/Chinoin Szakmai Díjra és a sanofi-aventis/Chinoin Életműdíjra érdemes legkiválóbb magyar kutatókat és egészségügyi szakembereket.

Magyarországon számos kiváló kutató tevékenykedik, akik eredményeikkel nem csak hazánkban de nemzetközi szinten is képesek formálni a modern tudomány fejlődését. A kutatás-fejlesztés meghatározó szerepet tölt be egy ország versenyképességének fenntartásában, ezért a Magyar Kormány is fontosnak tartja szakembereinek elismerését és munkájuk támogatását – mondta Molnár Károly, kutatás-fejlesztési miniszter a díjkiosztó gálán. A Magyar Kutatási Díjat Mócsai Attilának, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézet egyetemi docensének ítélte idén az MTA tagjaiból álló zsűri, aki munkacsoportjával mélyrehatóan tanulmányozta a gyulladásos betegségek kialakulásának molekuláris alapjait; eredményeinek köszönhetően pedig lehetőség nyílik új, hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztésére és ezáltal körülbelül 60 millió reumás izületi gyulladásban szenvedő juthat megfelelő készítményhez. 2008-ban két orvos pályázó munkáját is elismerték a sanofi-aventis/Chinoin Szakmai Díjjal. Fekete Andreát és Rosta Klárát a cukorbetegség és annak a vesét érintő szővődményei területén, míg Udvardyné Galamb Orsolyát a rákkutatás területén elért kiemelkedő sikereiért jutalmazták. Előbbi kutatás az orvostudomány megerősítését jelenti a helyes gyógyszer kiválasztásában cukorbetegség kezelés esetében, utóbbi kutatás folytatásának eredménye lehet, hogy a vastagbélbetegségek korai, gyors felismerése egy egyszerű vérvétellel lehetővé válik.

A sanofi-aventis/Chinoin Életműdíjjal Székely Edgár professzor, a hazai és nemzetközi gyermektüdőgyógyászat iskolateremtő egyéniségének példaértékű munkásságát méltatták, aki munkatársai és tanítványai szerint mindig is a gyógyítás, az oktatás és a kutatás egységének fontosságát hirdette és művelte.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek