BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kártérítési per indulhat az E.On ellen a gázhiány miatt

Kártérítési pert helyezett kilátásba az osztrák Agrana konszern, mert az E.On január 7-től leállította, illetve drasztikusan visszafogta a gázszállításokat a társaság tulajdonában lévő szabadegyházi Hungrana Kft.-nek – közölte Johann Marihart, az Agrana vezérigazgatója.

 Előző nap az E.On értesítette a kukorica-feldolgozással foglalkozó Hungranát a gázszállítás csökkentéséről, de ennek időzítése és kivitelezése az Agrana szerint nem felelt meg az energiahatósági követelményeknek.

A hazai intézkedés ugyanis az első és a második energiakorlátozási kategóriába eső ipari vállalatokra vonatkozott, miközben a Hungrana a hármas csoportba tartozik. Emiatt követelhet most kártérítést az Agrana, de ennek mértékéről a vezérigazgató egyelőre nem nyilatkozott.

Érthetetlen, miért sorolták a Hungranát a korlátozásban érintett vállalatok közé, mivel a cég szerződése egyértelműen tartalmazza a harmadik kategóriás minősítést – mondta Lengyel Attila, a társaság ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a vállalatnak ráadásul „barátságtalanul” rövid idő alatt kellett volna nullára csökkentenie a felhasználást, és ez milliárdos veszteségeket okozott volna.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.