A hazai internetes statisztikai adatok alapján két következtetés biztonsággal levonható. Egyrészt az online kommunikációs csatornák szerepe már ma is vitathatatlanul jelentős Magyarországon, másrészt van még növekedési tartalék az elérések tekintetében, akár a számítógéppel még nem rendelkező háztartások magas arányát, akár a számítógépet már beszerző, ám még nem internetes előfizetők jóval kisebb, de azért jelentős rátáját tekintve.
Az előző év végén már 2,2 millió hazai internet-hozzáférést regisztráltak, egy év alatt hozzávetőlegesen 10 százalékkal, több mint 200 ezerrel nőtt az előfizetések száma – állapította meg közös tanulmányában a GKIeNET és a T-Mobile. A magyar háztartások valamivel több mint 46 százalékában van jelenleg személyi számítógép, ezeknek túlnyomó része – 83 százaléka – valamilyen módon kapcsolódik az internetre is. Ez azt jelenti, hogy 2008 végén már 1,4 millió háztartásból érték el a világhálót Magyarországon. Az előfizetések számának bővülése egyébként hosszú évek óta dinamikus és töretlen: 2005 decemberében még alig haladta meg az elérési pontok száma az egymilliót, 2007 végén pedig már csaknem elérte a két évvel azelőtti állomány kétszeresét.
Az online csatornák nem csupán a vállalat termékeinek reklámait juttathatják el a fogyasztókig, hanem közvetlen vásárlási lehetőséget is kínálhatnak. A hazai online vásárlók szokásairól első alkalommal tavaly készített felmérést E-Shopping Report néven a KutatóCentrum és a HVG Press. A tanulmányból leszűrhető, hogy tavaly a felnőtt lakosság körében körülbelül 700 ezer volt azoknak a száma, akik többször is vásároltak a világhálón, ennél jóval többen, nagyjából kétmillióan pedig rendszeresen látogatták az eladói oldalakat, de inkább ár-összehasonlítás céljából. Az online értékesítési felület megnyitását tervező vállalatoknak érdemes észben tartaniuk, hogy a magyar vásárlóknak kevesebb mint a fele szokott internetes vásárlásaiért bankkártyával fizetni. Az is fontos, hogy a világhálón tavaly itthon a legkeresettebb termékek az elektronikai eszközök, a CD-k, DVD-k, könyvek, illetve ruhaneműk voltak.
Az online kommunikációs csatornák térnyerésében az előző év utolsó hónapja globális szinten mérföldkőnek számít, legalábbis a comScore – a világ egyik első számú internetkutató cégének – adatbázisa szerint. Decemberben ugyanis az egyedi látogatók száma – vagyis azoké, akik a hónap folyamán legalább egyszer csatlakoztak a világhálóra – első alkalommal haladta meg az egymilliárd főt, és ebben az adatban még nem is jelenik meg a kizárólag internetkávézókból, továbbá PDA-ról és mobiltelefonról szörfözők száma. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.