Cégvilág

BKV: Végkielégítés nélkül mondják fel a tanácsadói szerződéseket

Dr Kocsis István, a BKV vezérigazgatója tavaly szeptemberi hivatalba lépése óta következetesen csökkentette a vállalatnál a tanácsadási költségeket.

Ennek keretében most megkezdte a szervezeti egységekhez (igazgatóságokhoz, főosztályokhoz) nem tartozó, közvetlen vezetői tanácsadói munkaszerződések számának csökkentését. E terv részeként a vezérigazgató úr megköszönte Molnár László főtanácsadónak és Futó Sándor koordinációs főtanácsosnak az eddigi munkájukat, együttműködésüket, és jelezte, hogy a jövőben nem tart igényt a tevékenységükre – fogalmaz a BKV közleménye.

A vezérigazgató úgy döntött, hogy a BKV nem fizet végkielégítést, és a tanácsadói szerződések megszüntetése tovább folytatódik. Kocsis István elmondta, hogy "a több mint egymilliárdos tanácsadói szerződéseket máris nagyságrendekkel csökkentette hivatalba lépése óta, és – amint ez a sajtóban is megjelent -, a most említett tanácsadók távozása is lényegesen mérsékli ezt a költséget."

Kocsis istván végkielégítés BKV tanácsadó szerződés koordináció
Kapcsolódó cikkek