BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokan futnak hiába a pénzük után

A romló fizetési morál ellen rövidebb határidőkkel próbálnak védekezni a cégek.

Mióta berobbant hazánkba a válság, nagymértékben felértékelődött a likviditás, a gyorsan mozgatható pénz szerepe, ennek megfelelően pedig a hazai cégek számára is jóval sürgetőbbé vált, hogy minél előbb megkapják járandóságukat az ügyfeleiktől. Ennek érdekében egyre több vállalkozás a legkézenfekvőbbnek tűnő megoldáshoz folyamodik: egyszerűen lerövidíti a partnerei számára az átutalásos tartozások kiegyenlítésére megszabott határidőt.

Ezt támasztja alá a Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B) által a fizetési tapasztalatokat összegző programjuk adatai alapján összeállított friss felmérés is, amely szerint átlagosan 28 napra rövidült Magyarországon a megszabott fizetési határidő, míg egy évvel korábban átlagosan még több mint 33 napos „haladékot” kaptak számláik kiegyenlítésére az ügyfelek.

A legjelentősebb határidő-csökkenés a D&B felmérése szerint az építőiparhoz kötődik: itt még tavaly októberben is 43 nap feletti fizetési határidők voltak a jellemzők, ez az átlag azonban ez év márciusában már csak 29 nap volt, jelezve a szállítók egyre nagyobb bizalmatlanságát az iparággal szemben.

Az élelmiszeriparban a válság tavaly őszi kirobbanása egy addig emelkedő tendenciát fordított visszájára: a 2008 szeptemberéig folyamatosan növekvő átlagos fizetési határidő hirtelen csökkenésnek indult. Jellemzően a kisebb ügyfeleknek előírtakat rövidítik le a cégek, a nagyobb, megbízhatóbbnak tartott partnereik feltételein csak ritkábban és enyhébb mértékben szigorítanak.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.