BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Telekom: 750 millió forint alkalmazás-fejlesztésre

A Magyar Telekom évente mintegy 750 millió forintot költ alkalmazás kutatás-fejlesztésre (k+f), ezen belül új üzleti lehetőségek, mint például a mobil parkolás és fizetés kidolgozására, illetve az alap infrastruktúrával kapcsolatos kutatásokra.

Pataki Róbert, Magyar Telekom (MT) új üzleti területek és üzletfejlesztési üzletág vezérigazgató-helyettese, aki egyben a cég stratégiai igazgatója is, az MTI-nek elmondta, hogy a területhez mintegy 400-zan tartoznak.

Hozzátette: a k+f-et is koordináló szervezetnek éves szinten 10-15 milliárd a költségvetése, amibe beletartozik például az MT által működtetett inkubátorház, a média portfolió, az iWiW és az Origo üzemeltetése, illetve a mobiltartalom készítése is. A gazdasági válságról elmondta, a krízis emeli a finanszírozás költségeit és nehezebbé teszi a források megszerzését, miközben növeli a beruházások megtérülési idejét és csökkenti az ügyfélköltéseket. A válság negatívan hat a telekommunikációs piacra is, amely a 2008 közepén várt fejlődés helyett stagnál.

A vezérigazgató-helyettes egy általuk készíttetett tanulmányra hivatkozva elmondta, 1 százalékos bruttó hazai termék-csökkenés 3-4 milliárd forint bevételkieséssel jár a teljes magyar telekommunikációs és informatikai piacon.

Pataki Róbert elmondta azt is, hogy a telekommunikációban további konszolidáció várható, mivel a rézalapú hálózatok versenyképessége csökken az optikaiakkal szemben. Az átalakulás során például a kisebb kábelcégeket felvásárolják a nagyobbak. Az üzletág tevékenységéről közölte, hogy a például a T-City koncepció keretében Szolnok egyik városrészén egy iskolába olyan elektronikus beléptető rendszert telepítenek, amely informálja a szülőket a diákok mozgásáról. Az ilyen kísérletekre azért is szükség van, hogy az MT létező környezetben kipróbálva a megoldásokat, megtudja, azokra valóban szükség van-e.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.