BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Évente 7500 halálos baleset történik, köztük 193 a gyermek

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Egészségügyi Minisztérium mai sajtótájékoztatóján arra hívták fel a figyelmet, hogy amennyiben nem történik hatékony beavatkozás, a gyermekbalesetek száma és súlyossága növekedni fog.

A WHO gyermekbalesetek megelőzéséről szóló európai jelentéséből az derült ki, hogy évente 42 ezer gyermek és 20 év alatti fiatal hal meg véletlen balesetek következtében az Európai régióban. Hazánkban évente közel 1 millió embert látnak el a kórházakban baleset miatt, közülük 7500 a halálos kimenetelű, s közöttük 193 a gyermek. Magyarországon tehát minden hatodik gyermek véletlen balesetben hal meg.

Kiemelkedő helyen állnak a közlekedési balesetek, vízbefúlás, mérgezések, égési sérülések és esések. A felnőttkori baleseteket is figyelembe véve több mint 200 ezer ember kórházi ellátására kerül sor évente, ami több milliárd forintot emészt fel. Ám a WHO becslései szerint 1 euro befektetéssel 29 euró megtakarítást lehetne elérni például a kerékpáros sisakok alkalmazásával. Az Egészségügyi Minisztérium – a WHO irányelveket és tapasztalatokat is figyelembe véve – stratégiai tervet készít, ami a megelőzésre fordított összeg többszörös megtérülését biztosíthatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.