Kutak a hulladéklerakókon
Plusz bevételt hozhat a települési szilárdhulladék-lerakók üzemeltetőinek, ha a szemét bomlásakor keletkező biogáz energiatartalmát is hasznosítják. A hazai lerakókból gazdaságosan 55-60 megawattnyi teljesítmény nyerhető ki a biogáz kitermelésével. Ez hő- és villamos energia előállítására egyaránt befogható – fejtette ki Mármarosi István. A kapcsolt hő- és áramtermeléssel foglalkozó Ener-G Zrt. üzletfejlesztési igazgatója elmondta: az elméleti teljesítménypotenciál még ennél is nagyobb, de tapasztalatok szerint csak ott érdemes hasznosítani a biogázt, ahol a beszállított kommunális hulladék eléri az évi 35-40 ezer tonnát.
Az Ener-G első hazai referencialétesítményének próbaüzeme a nyár vége előttre várható. A cég a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató (VKSZ) Zrt. által működtetett depóniában egy 875 kilowattos villamos teljesítményű depóniagáz-hasznosítót létesített, közel félmilliárd forintból. A rendszert az Ener-G üzemelteti majd, a VKSZ pedig megszabadul a depóniagáz ártalmatlanításának terhétől, és jutalékot is kap a termelt és eladott áram után.
Hamarosan elkészül az .A.S.A. Magyarország Kft. gyáli hulladékkezelőjének biogáz-hasznosítója is. Mint Martin Attila ügyvezető igazgató elmondta: a csoport által üzemeltetett debreceni és hódmezővásárhelyi regionális lerakóban 2007 óta fogják be a depóniagázt áram- és hőtermelésre. A kedvező tapasztalatok alapján úgy döntöttek, hogy a mintegy 260 ezer lakost kiszolgáló gyáli létesítményben is hasonló rendszert építenek ki a Zöld NRG Agent Kft.-vel, több mint százmillió forintból. A biogázkinyerő teljessé tételével és a hasznosító üzem létesítésével megbízott Zöld NRG Agent április elején megkezdte az új biogázkutak fúrását. A rendszer az idén elkészül. A biogázból nyert hővel a telephelyet fűtik majd, az áramot pedig eladják a helyi áramszolgáltatónak. A bevételen osztoznak az üzemeltetővel.
A legnagyobb hazai depóniagáz-hasznosító minden bizonynyal a pusztazámori lerakóban lesz, s a fővárosi kommunális hulladék mintegy 45 százalékát fogadja majd. Az üzemeltető Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) e tavasszal keresett közbeszerzési pályázaton fejlesztő szakcéget. A vállalat tájékoztatása szerint a mintegy kétmilliárd forintos beruházás első ütemében a lerakón már most is működő 57 alsó elszívású biogázkutat felső elszívásúvá alakítanák át, ideiglenesen két újabb gázfáklyát is a helyszínre telepítve. 2011 végére további 52 felső elszívású gázkutat alakítanak ki a hulladéktestben. Várhatóan óránként 1500-2000 köbméter biogázt termelnek. Ezt négy, együtt 5,66 megawatt névleges teljesítményű biogázmotor hasznosítja majd. A tervek szerint az első kettőt 2011-ben, a második kettőt 2013-ban állítják működésbe. Üzemeltetésükre az FKF Zrt. várhatóan vegyes vállalatot hoz létre egy az áramtermelésben és kereskedelemben jártas szakcéggel.


