Jelentősen bővült a Demján Sándor 1+1 Program nyerteseinek listája. A 130 milliárd forint keretösszegű programban már 1325 vállalkozás kapott pozitív támogatói döntést, összesen 104,3 milliárd forint értékben. A támogatások zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül, a beruházások többsége az ipari, építőipari és logisztikai szektorokat érinti – jelentette hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az ötödik értesítési körben további 473 vállalkozást támogatott a Nemzetgazdasági Minisztérium 30,5 milliárd forint értékben az 1+1 Demján Sándor KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében. Az érintett cégek olyan érdemi fejlesztési terveket fogalmaztak meg, amelyekben valóban bíznak, hiszen a támogatásokhoz ugyanekkora összegű saját forrást is mozgósítanak.
A vissza nem térítendő támogatás megítéléséről a programot lebonyolító Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) értesítette a vállalkozásokat.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy a kormány az eredetileg 48 milliárd forintos keretet 130 milliárdra emelte, így háromszor annyi vállalkozás indíthatja el a fejlesztését.
A Demján Sándor Program csak ezen eleme a hazai kkv-beruházások mintegy 6 százalékát tudja majd közvetlenül támogatni.
A vállalkozások legfeljebb 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el, és a támogatói okirat kibocsátását követően a teljes összeg 100 százalékát előlegként megkaphatják, így a beruházások azonnal elindulhatnak.
Fontos kiemelni, hogy először a támogatói döntések születnek meg – a kifizetés feltétele a támogatói okirat kiállítása. Az MGFÜ ezért kéri a vállalkozásokat, hogy minél előbb küldjék vissza a szükséges dokumentumokat, hogy a források mielőbb megérkezhessenek.
A program kiemelten támogatja a legkevésbé fejlett régiókat: a megítélt támogatások közel kétharmada ezekbe a térségekbe került, miközben az ország vállalkozásainak csak 44 százaléka működik ezen régiókban – ez is mutatja a kormány kiegyenlítő gazdaságpolitikai szándékát. A legtöbb támogatás, 22,6 milliárd forint az észak-alföldi vállalkozásokhoz kerül.
Iparági bontásban a korábbi kiértesítési körökhöz képest nem volt érdemi elmozdulás. A legtöbb támogatott projekt – összesen 157 darab – a fémfeldolgozás területéről érkezett, amely egyben a legnagyobb támogatási összeget is elnyerte: 15,02 milliárd forint értékben. Ezt követte az építőipar, ahol 99 vállalkozás részesült összesen 6,89 milliárd forint támogatásban, míg a harmadik helyen a közúti áruszállítás áll 51 nyertes céggel.
Az adatok azt mutatják, hogy a vállalkozások elsősorban a nagy eszközigényű, termelő- és infrastrukturális ágazatokban kívánják bővíteni kapacitásaikat, modernizálni működésüket.
A program egyik fontos eredménye, hogy a kisebb vállalkozások is széles körben lehetőséghez jutottak:
a támogatottak 70 százaléka 50 fő alatti vállalkozás.
A nyertes pályázatok szinte mindegyikében megjelenik a digitalizációs fejlesztés, a megújuló energiára épülő beruházás, valamint a tanácsadási szolgáltatások igénybevétele. A cégek e komplex fejlesztési megközelítéssel nemcsak termelési hatékonyságukat növelik, hanem tudatosan törekednek piaci pozíciójuk megerősítésére, valamint arra, hogy alkalmazkodni tudjanak a gyorsan változó piaci környezethez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.