
Befektetés: nem hallgattak a régi intelemre a háztartások, és nagyon jól jártak vele
A nyárra készülve is folytatták a vagyonfelhalmozást a magyar háztartások, melyek hazai értékpapírokban tartott befektetése bő félezer milliárd forinttal hízott májusban, és ezzel újabb csúcsot döntött a jegybank (MNB) legfrissebb adatai alapján.

A hónap végén 28 466 milliárd forintnyi megtakarítást tartott a lakosság magyar állampapírban, hazai kibocsátású kötvényekben, részvényekben, illetve befektetési jegyekben. Ez 1,9 százalékos bővülést jelent áprilishoz képest.
Másfél éves csúcson a lakosság megtakarítási kedve
Az egy hónap alatt elért 524 milliárd forintos növekedésben ezúttal sokkal nagyobb szerepe volt a látványosan élénkülő megtakarítási kedvnek, mint az egyébként kedvezően alakuló piaci hozamoknak, Utóbbiak 134,1 milliárd forinttal gyarapították a félretenni képes háztartások vagyonát.
A háztartások eközben 390 milliárd forintért vásároltak itthoni kibocsátású eszközöket. Ez közel tízszerese az áprilisban befektetett összegnek, legutóbb pedig 2023 novemberében táraztak be ennél is nagyobb tételben. A befektetési kedv ez alapján tehát másfél éves csúcsra szökött fel idén májusban.
Fordulat az állampapíroknál
A magyar lakossági megtakarítások legnagyobb szeletét adó magyar állampapírból 91,4 milliárd forintnyit vettek májusban. Ezen belül a hosszú – egy évnél hosszabb – lejáratú kötvényekből 60 milliárd forintnyit váltottak vissza, az egy évnél rövidebb papírok (jellemzően diszkont kincstárjegyek) iránt viszont kiemelkedőnek bizonyult a kereslet, 145 milliárd forintot meghaladó értékesítéssel. Emellett a devizában jegyzett állampapírokba további hétmilliárd forintot fektettek.
A kötvények felértékelődésével együtt 0,7 százalékkal gyarapodott a lakossági kézben lévő hazai állampapírvagyon. Ezzel négy hónapja tartó csökkenő trend tört meg, és idén első alkalommal nőtt a kisbefektetők állampapír-állománya. A háztartások ezzel pedig 13 228 milliárd forinttal járultak hozzá az államadósság finanszírozásához.
A nem állami kibocsátású (banki, vállalati) kötvényekből 21,5 milliárd forintot vettek a háztartások, az ilyen termékekben fialó vagyonuk így 3,1 százalékkal nőtt, átlépve a 700 milliárd forintot.
Ismét taroltak a befektetési alapok
A hónap nyertesei a befektetési alapok és az ilyen eszközöket tulajdonló lakossági megtakarítók voltak. Az alapkezelőkhöz érkezett a legnagyobb összegű, 217 milliárd forintnyi friss megtakarítás. Az utolsó tavaszi hónapban megérte a profikra bízni a befektetések kezelését, az alapok ugyanis 91 milliárd forintnyi hozamot szállítottak az ügyfeleknek.
A háztartások befektetési jegyekben fialó vagyona a fentieknek köszönhetően 2,6 százalékkal nőtt, első alkalommal meghaladva a 12 ezermilliárd forintos határt.
Jól időzítették a tőzsdére lépést a háziasszonyok
A részvénybefektetéssel általában óvatos hazai lakosság májusban dacolt a régi tőzsdei bölcsességgel (Sell in may, and go away! – vagyis májusban érdemes eladni a részvényeket, és távozni a piacról), és régen látott, közel 60 milliárd forint értékben tárazott be magyar részvényekből.
A kockázatvállalás pedig már rövid távon is kifizetődött, a kisbefektetők bő 41 milliárd forintnyi árfolyamnyereséget zsebelhettek be a rekordszintre erősödő BUX index 3,8 százalékos ralijának köszönhetően.
A hazai nagypapírok közül
- a Mol 2,1 százalékkal drágult,
- az OTP 2,7 százalékot erősödött,
- a Magyar Telekom pedig 4,7 százalékkal értékelődött felül.
- A Richter részvényei ugyanakkor 4,2 százalékot estek a hónap során.
A legjobban azok jártak, akik az ANY Biztonsági Nyomda részvényeiből táraztak be, a nyomdavállalat részvényei ugyanis negyedével értékelődtek fel egyetlen hónap alatt.
A lakosság hazai részvényekben fialó vagyona a kiemelkedő mértékű friss befektetésnek és a bőkezű tőzsdei hozamok együtteseként 4,3 százalékkal gyarapodott.





