BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zöld Fesztivál lett a Balaton Sound

Hét nyári fesztiválon lesz szelektív hulladékgyűjtés a Zöldövezet Társulás gondozásában, és egyre több zöld program várja a fesztiválokra látogató fiatalokat. Tavaly összesen 15 tonna szelektív hulladék gyűlt össze a teljes fesztiválszezonban, idén pedig várhatóan a nagy rendezvényeken keletkező hulladék még nagyobb hányada kerülhet hasznosításra.

A Környezetvédelmi Minisztérium az „Egy mozdulat” standjával csatlakozott a fesztiválokhoz, ezzel kívánja felhívni a figyelmet az áram-, hulladék és víztakarékos életmódra. Az ÖKO-Pannon már évek óta road-showjával várja a fesztiválozókat.

Idén hét fesztiválon (Gyereksziget, Volt fesztivál, Balaton Sound Fesztivál, Hegyalja Fesztivál, Bánki Tó Fesztivál, Sziget Fesztivál, Szegedi Ifjúsági Napok) találkozhatunk a Zöldövezet Társulás programjával, amely a környezettudatos rendezvények megvalósításához kínál különböző hulladékkezelési megoldásokat.

A környezettudatos gondolkodás megkerülhetetlenné vált a fesztiválokon, mert óhatatlanul magas környezetterheléssel járnak, úgy, mint szerves és szervetlen hulladékok keletkezése, hang- és fényszennyezés, por- és szén-dioxid szennyezés, nagyobb mértékű ivóvíz fogyasztás és a természeti környezetet ért sérülések.

A Balaton Sound teljesítve a meghatározott környezetvédelmi kritériumokat idén elnyerte a Zöld Fesztivál címet, amelyet Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter adott át a fesztivál szervezőinek. A szelektív hulladékgyűjtés mellett nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi és kerékpáros közlekedés használatára: a Balaton Soundon kerékpármegőrző üzemel, vasúti kedvezmények és külön buszjárat segítik a látogatók közlekedését, a porszennyezés enyhítése érdekében speciális porvédő borítást alkalmaznak, a zajterhelést pedig lesugárzott hangrendszerek segítségével csökkentik. Zamárdiban alkalom is nyílik próbára tenni a környezettudatosságot, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium „Egy mozdulat” energiatakarékossági szemléletformáló standján ugyanis a fesztiválozóknak 15 pazarló pontot kell megtalálniuk egy lakásbelsőben.

Sok múlik a közönségen

A szervezők most is számítanak a fesztiválozók részvételére, amit jutalmaznak is, hiszen a rendezvényeken kialakított hulladékcsere pontokon ajándék jár az összegyűjtött hulladékért, amely a helyszínen történő előkezelést, válogatást és bálázást követően hasznosító cégekhez kerül.

A gyűjtők étkezési utalványt, naptejet, legyezőt vagy szolár lámpát kapnak a Hulladékcsere pontokon beváltott műanyag poharakért, PET palackokért és aludobozokért.

A fiatalok már tavaly is bebizonyították, hogy a hideg sör és koncertek mellett a környezetükre is gondolnak, 45 rendezvényen mintegy 15 tonna hasznosítható hulladékot gyűjtöttek össze, amelynek 45  százaléka PET palack, 22 százaléka aludoboz, 20 százaléka pedig üveg volt. 

Az ÖKO-Pannon, a Zöldövezet fő támogatójaként évek óta dolgozik a fiatalok szemléletformálásán, így nem kérdés, hogy a nyári fesztiválokon is képviselteti magát szelektív roadshow-jával, ahol környezetvédelmi teszttel, játékokkal és ajándékokkal várja a fesztiválozókat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.