BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

5 milliárdos beruházás - 2011-ben jön az új Syma központ

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tervek szerint 2011 tavaszára készül el a kongresszusi központtal kibővülő Syma-komplexum Budapesten. A költségek négyötödét hitelből finanszíroznák, de a beruházó állami garanciáról, uniós források bevonásáról is tárgyal – írja a Népszabadság.

A tervek szerint 2011 tavaszán adnák át a Syma Kongresszusi Központot, amely a jelenlegi Dózsa György úti komplexum kibővítésével összesen 51 ezer négyzetméteren akár 5 300 vendég befogadására is alkalmas lenne. Mint arról lapunk korábban már beszámolt, az építési engedély kiadása több mint másfél évig csúszott, a minap azonban a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal jóváhagyta azt - írja a Népszabadság.

A mintegy ötmilliárd forintból megvalósuló beruházást ötödrészt saját tőkéből, négyötödrészt hitelből finanszíroznák. A rendezvényközpont már álló épületeit felújítanák, és több mint 20 ezer négyzetméterrel - a többi közt 25 önálló szekció-, egy 4 300 férőhelyes plenárisülés-teremmel - bővítenék a területet. Így a komplexumban négyezer négyzetméter kiállítási tér, ötezer személy étkeztetésére alkalmas helyiség, illetve a kiszolgáláshoz szükséges konyhák, éttermek, valamint több mint ezer autó befogadására alkalmas felszíni parkoló is létesülne. Jelenleg a banki tárgyalások, a kivitelezési tervek előkészítése folyik, és megkezdődött a kivitelezők versenyeztetése.

- Magyarországon tavaly 531 nemzetközi kongresszuson és konferencián 120 ezren vettek részt, azaz a részvételi átlag 226 fő. Budapest a rendezvények számát illetően a világranglista első 20 városa közt van, a résztvevők összlétszámát rangsoroló listán azonban több mint ötvenen állnak előtte.

A bevételek tekintetében sem tartozik az élmezőnybe, épp azért, mert egyelőre nincs olyan helyszín, ahol 4-5 ezer embert le lehetne ültetni a nemzetközi előírásoknak megfelelő körülmények között - mondta Szántó András, a Syma Sport- és Rendezvényközpont ügyvezető tulajdonosa.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.