BKV: egy végkielégítésből jól jártak volna a trolibuszvezetők
Egyetlen menedzser-végkielégítésből kifizethető lett volna az összes trolibuszvezető új bérszámítási rendszerének minden költsége a BKV-nál - írja a napilap.
A teljesítménybérezésről órabérre való átállás egyszeri költsége 90 ezer forint kocsivezetőnként, ami 315 sofőr számára 30 millió forintnál is jóval kevesebb lett volna.
A BKV menedzsmentje azonban elutasította a munkavállalók javaslatát, akik emiatt a munkaügyi bírósághoz fordultak, ahol első fokon nyertek.
Mindezek fényében különösen szégyenletesnek tartjuk a BKV-nál immár szokássá váló végkielégítés-fizetési gyakorlatot - nyilatkozta a lapnak Szabó István, a BKV felügyelőbizottságának munkavállalói delegáltja.
Az érdekvédelmi képviselő most várja a BKV belső vizsgálatának eredményét, amelyet egy hét múlva tárgyal a felügyelőbizottság.
A háttérben folyó politikai harc is egyre erősödik.
A szocialista Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes korábban jelezte: a nyilvánosságra került MVM-es időkből származó szállodabérlési ügyeletek, illetve a BKV-s végkielégítések okán megrendült a bizalma Kocsis István vezérigazgatóban. Az ügyben az MSZP sem egységes azonban.
Ráadásul Hagyó megtámadásával tovább csökkentik az esélyét annak, hogy az MSZP őt indítsa a következő főpolgármester-választáson. Maga a BKV üdvözölte az MSZP országos elnökségének tegnapi döntését, amely az ügy kivizsgálását és a személyi konzekvenciák levonását sürgeti.


