Az Ipsos állja a válságot: 123 milliárd forintnyi árbevétel
Az aktuális gyorsjelentések alapján elmondható, hogy a legfontosabb nemzetközi kutatócégek mindegyikének szignifikánsan csökkent az árbevétele. Ebből a körből az Ipsos Csoportot rázta meg legkevésbé a krízis. 2009 első félévében közel félmilliárd euró árbevételt realizált - áll a cég által kiadott közleményben.
Az Ipsos Csoport jelentése szerint 2009 januárja és júliusa között 3,2 százalékkal esett vissza - 447,8 millió euróra (mintegy 123 milliárd forint) - az árbevétel az előző év hasonló időszakához képest.
A Cégcsoport több mint 30 éves történetében most fordult elő először csökkenés. Ez az eredmény tükrözi a pénzügyi-gazdasági válság, s vele összefüggésben, az ügyfelek üzleti magatartásában bekövetkezett változásokat.
Mégis elmondható, hogy az Ipsos Csoport felülmúlja a piac, s a versenytársai teljesítményét, amelyek 8-12 százalékos árbevétel csökkenésről számoltak be. A válság ellenére az Ipsos növelni tudta piaci részesedését.


