BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az INA-t adná a Mol a szabadságáért?

„Az oroszok felkínálhatják a Mol Nyrt.-nek, hogy a Szurgutnyeftyegaz viszszavonul Magyarországról, ha a Mol átadja nekik a horvátországi INA-ban lévő hányadát” – jósolja meg a német Handelsblatt jegyzetírója a térségben folyó energiapolitikai sakkjátszma szerinte következő nagy lépését; nem állítja ugyanakkor, hogy a folytatással kapcsolatban konkrét információja lenne.

Mindenesetre a gyors megállapodás ellen szólhat, hogy ez év januárjában a Mol, amikor megszerezte az INA menedzsmentjogát, közétette: megállapodott a horvát kormánnyal, hogy további öt évig nem adhatja el az INA-ban lévő hányadát. Az öt év két évre csökkenhet, ha nem kerül sor részvénycserére.

Részvénycsere eddig nem volt, de még lehet. Kérdésünkre, hogy az eladási tilalom meddig köti meg a Mol kezét, a cég szóvivője azt mondta, a Molnak a horvát állammal kötött részvényesi megállapodása nem teszi lehetővé, hogy annak tartalmáról bármit is nyilvánosságra hozzon. A német lap által valószínűsített forgatókönyvre Som-lyai Dóra nem kívánt reagálni.

A jegyzetíró szerint a Mol így is, úgy is rosszul jár. Ha belemegy az alkuba, elveszíti horvátországi pozícióit. Ha nem megy bele, marad a kétoldali orosz fenyegetettség. A Szurgut bármikor megkísérelheti felvásárolni a még nem orosz kézen lévő közel négyötödnyi részét, Horvátországban pedig a kormánynak ajánlott energiaipari együttműködésen keresztül keseríthetik meg az életét az orosz társaságok. BHL

Sikerközelben

Jelentősnek tűnő olajlelőhelyre bukkant előzetes tesztadatai alapján a Mol Irakban partnerével, a Gulf Keystone Ltd.-vel. Az iraki eredmények révén a magyar olajcég növelheti készletei nagyságát.

A bejelentés nyomán 1,6 százalékkal, azaz 250 forinttal, 16 300 forintra erősödött a társaság részvényeinek árfolyama a BÉT-en. A lelőhelyben a Molnak 20, partnerének 80 százaléka van.

A bejelentés nyomán 1,6 százalékkal, azaz 250 forinttal, 16 300 forintra erősödött a társaság részvényeinek árfolyama a BÉT-en. A lelőhelyben a Molnak 20, partnerének 80 százaléka van.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.