BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Épülnek a biogázüzemek

Két éven belül közel 30 új biogázüzem létesülhet Magyarországon a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által a nagy állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat eredményeképpen. „Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) forrásaiból 2008-ban megítélt támogatás felhasználásával az első biogázüzemek lassan elkészülnek, ezek együttes villamosenergia-termelő kapacitása mintegy 15 megawatt” – közölte lapunkkal Kovács Kornél. A Magyar Biogáz Egyesület (MBE) elnöke szerint a program nehezen és lassan indult, több okból is: az állattartó telepek többsége a projektek előkészítését csak a pozitív támogatási határozat kézhezvétele után kezdte el, s közben többször változtak a közbeszerzés szabályai is. Ráadásul a pénzügyi válság nagyon megnehezítette a finanszírozást, a forint/euró árfolyam kedvezőtlen változásának következményeit pedig teljes egészében a beruházónak kellett viselnie (minthogy a támogatás összegét forintban rögzítették). Azonban az FVM a hazai biogázipar számára így is óriási jelentőségű döntést hozott, amikor az állattartó telepek korszerű trágyakezelési programjába bevette a biogáztermelést. Ezzel ugyanis lehetővé tette, hogy vissza nem térítendő beruházási támogatással biogázüzemek tucatjai jöjjenek létre. Így a környezetvédelmi eredmények mellett az állattartás is versenyképesebbé válhat. A tárca a válság miatti finanszírozási nehézségeket is igyekezett enyhíteni, amikor támogatási előleget adott a projektek beindításához.

A legeredményesebb pályázók egyike a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt., amely Kapuvár és Nagyszentjános melletti állattartó telepének korszerűsítésére, illetve egy 500 kilowatt teljesítményű biogáz-hasznosító üzem építésére is nyert pénzt az EMVA-pályázaton. Szajkó Lóránt, a cég vezérigazgatója elmondta: a kapuvári üzem építése gyakorlatilag befejeződött, jelenleg a fermentorok feltöltése folyik. Néhány hónapon belül már a biogáz-hasznosítás és a villamosenergia-termelés is megkezdődhet. Ezzel párhuzamosan nemrég a cég nagyszentjánosi telepén is megkezdődött a beruházás, amely a tervek szerint 2010-ben fejeződhet be. A társaságnak a két projekt együtt 2,5 milliárd forintjába kerül. Ezen belül az egyes elemekre 30–75 százalékos támogatást nyert el. A pénzből megoldotta a trágyakezelést, és új istállókat is épített.

Nem ilyen pozitív a kép a Környezet és energia operatív program (KEOP) igénybevétele területén, de az idén várhatóan több pályázat érkezik, mint az előző esztendőkben összesen.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.