Cégvilág

Letették a Mercedes-gyár alapkövét - Bajnai sofőrködött

Bajnai Gordon vezette azt az S 400-as Mercedest, amivel a kecskeméti Mercedes gyár alapkőletételére érkezett Rainer E. Schmükle, a Daimler személyautó üzletág ügyvezető igazgatója.

Hatalmas biztonsági Intézkedések, és látványos külsőségek közepette megtörtént a leendő kecskeméti Mercedes-gyár ünnepélyes alapkőletétele. Az első épület, amit felhúznak a lakkozó üzem lesz.

Az alapkőletételt megelőző sajtótájékoztatón a hazai és a külföldi sajtó is tekintélyes létszámmal képviseltette magát. Rainer E. Schmükle, a Daimler személyautó üzletág ügyvezető igazgatója elmondta: egy évvel ezelőtt írták alá a szerződéseket, most az alapkőletétellel a beruházás egy újabb lépcsőjéhez érkeztek. Beszélt a helyszín kiválasztásának körülményeiről is. Hangsúlyozta: Magyarország optimális feltételeket kínált, a Daimlernek pedig nagyon át kellett gondolnia, hogy hová fekteti be a 800 millió eurót - írta helyszíni tudósításában a baon.hu.

Az új generációs "A" és "B" típusok gyártása 2012-ben kezdődik. Mint kiderült ezek már teljesen új felépítmények lesznek, összesen négy változatban. Ezek közül egy kizárólag Kecskeméten készül majd, egyet pedig itt és Rastattban is gyártanak majd. Elmondta azt is, hogy eddig 50 millió euró értékű kivitelezési munkát pályáztattak meg, amit magyar vállalkozások nyertek. A leendő beszállítóknak pedig jó hír, hogy nem csak a kecskeméti üzemmel állnak majd kapcsolatban, hanem lehetőségük lesz a rastatti üzembe is beszállítani.

A leendő gyárigazgató a Michael Friess, megköszönte Magyarországnak és Kecskemétnek azt a szívélyes fogadtatás, amellyel a már ideérkező német családokat fogadták. Elhangzott az is, hogy a kecskeméti gyár leendő munkásainak a képzése részben Rastattban történik majd.

Zombor Gábor polgármester azt hangsúlyozta, hogy ezzel a beruházással és az előkészületekkel Magyarország és Kecskemét bebizonyította, hogy mi is képesek vagyunk magas színvonalon, jó minőségben dolgozni és nagy feladatokat végrehajtani. Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a Mercedes mindvégig figyelembe vette a magyar szokásokat és az itteni érdekeket is, ami igencsak szokatlan a külföldiek részéről.

Az alapkőletétel helyszínére a vendégeket buszok szállították. A helyismerettel is rendelkező újságírók elképedve nézték, hogy az elmúlt néhány hónapban milyen hihetetlen munkát végeztek, mennyi földet mozgattak meg, hány utat építettek már a leendő gyár területén a munkások.

Bajnai Gordon autógyártás autóipar mercedesz-gyár
Kapcsolódó cikkek