Erre szükség is van, hiszen a statisztikák szerint 2009-ben egy százfős, hagyományos esküvő megszervezése 6 százalékkal kerül többe, mint egy évvel korábban, s az ezer eurók csak úgy röpdösnek.

A megoldás a „low cost”, azaz az esemény minimális költségűre faragása; ez nem jelent mást, mint az esküvői ruha, apró ajándékok, meghívók internetes beszerzése. Erre mi más szolgáltathatna jobb fórumot, mint a világ legnagyobb online piactere, az eBay, amelynek olaszországi oldalán több mint háromezer esküvőhöz kapcsolódó termék lelhető fel. Igaz, némi időt igénybe vesz a számos ajánlat végigböngészése, ám úgy tűnik, megéri: alig több mint 300 euróból letudható az esküvői ruha, a százfős násznép apró ajándéka, illetve a meghívók.

Tény, az esküvő legdrágább – egyúttal elengedhetetlen – kelléke a menyasszony esküvői ruhája, ám a jelek szerint igen komoly a kereslet az „újrahasznosítható” változat iránt.

A nagy eseményt követően az immáron férjes asszony meghirdeti esküvői ruhakölteményét az interneten, ezzel egyrészt némileg csökkenti a családi kiadásokat, másrészt a vevővel is jót tesz, hiszen ily módon komoly megtakarítást érhet el a használt ruhával. Igaz, mindegyik házasulandónak megvan a saját elképzelése a nagy napon viselendő ruhájáról, ám az interneten fellelhető több mint 1800 ruhaköltemény között vélhetően talál olyat, amely elnyeri a tetszését. A násznépnek szánt apró ajándékok esetében is hasonló a helyzet: több mint ezerféle bonbonier lelhető fel az online piactéren, előfordul, hogy akár 39 centért.