Mégis az MTV közvetíti a foci-vb-t
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságNem adhatja el az idei dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság közvetítésének jogait az MTV – derült ki a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának tegnapi döntéséből. Az értékesítésre vonatkozó javaslat nem kapott többségi támogatást, miután a szavazáson hatan voksoltak mellette és ugyanannyian ellene. A nemmel szavazók több érvet is felsorakoztattak döntésük alátámasztására: egyrészt szerintük egy ilyen világesemény közvetítése fontos, a közszolgálati Magyar Televíziónak való feladat, másrészt a társaság menedzsmentje által preferált kedvezőbb ajánlat országosan csupán 25 százalékos lefedettséget biztosít, így az ország lakosainak jelentős többsége nem láthatná az esemény mérkőzéseit.
A jogeladások blokkolása a Magyar Televízió álláspontja szerint milliárdos vagyoni és nem vagyoni kárt okoz.
A közszolgálati televízió december 18-án közölte, hogy finanszírozási gondjai miatt árverésen kívánja eladni egy másik társaságnak a világbajnokság közvetítési jogait. Mint arról lapunk is beszámolt, az elnökség akkor még támogatta a jog eladását, a másfél héttel ezelőtti vakliciten pedig két érvényes ajánlat is érkezett (VG, 2010. január 11.).
Az MTV tájékoztatása szerint a kedvezőbb ajánlat elfogadásával enyhülhetett volna a köztelevízió súlyos anyagi helyzete, amely azért alakult ki, mert 9,4 milliárd forintot vontak el tőle erre az évre. Ennek nyomán műsorok megszüntetését, leépítést jelentettek be, majd a sportesemények közvetítése került veszélybe.
A közszolgálati csatorna nem erősítette meg, hogy mely csatornák vettek részt a január 8-án megtartott vakliciten. Piaci pletykák alapján a Digi Sport ajánlattétele tűnik biztosnak, valamint a Sport TV és az RTL Klub közös pályázata. A licitálás során két tételre lehetett ajánlatokat tenni, az egyik a jogdíj összege forintban, a másik az MTV számára „visszaadott” mérkőzések száma. Az MTV a közvetítési jogcsomag mimimumárát korábban 730 millió forint plusz áfában határozta meg, valamint a gyártási költségek arányos részét is az együttműködő partnernek kellett volna állnia. VG


