BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Miért távozott az EMFESZ auditora?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

„Az EMFESZ Kft. nem a könyvvizsgálója álláspontja ellenében kívánt önrevíziót végrehajtani a 2008-as mérlegében. Sőt, épp a könyvvizsgálónk tájékoztatott minket tavaly október 12-i levelében, hogy egy 223 millió dolláros tételt rövid lejáratú kötelezettség helyett értékvesztésként kell elszámolnunk, mert azt az adós Mabofi Holdings nem egyenlítette ki, s mert írásban vissza nem fizetendőnek minősítette” – közölte lapunkkal a kft. ügyvezetője. Góczi István ezzel tegnapi cikkünkre reagált, amelyben azt írtuk, hogy a Moore Stephens Hezicomp Kft. azért vált meg rendkívüli felmondással az EMFESZ-től, mert a cég vezetésétől nem kapott teljes körű tájékoztatást a társaság pénzügyi helyzetéről, s mert az adott adatokat az ügyvezető az úgynevezett teljességi nyilatkozatában valósnak és teljes körűnek ismerte el.

Góczi István elismerte, hogy hibázott, amikor aláírta az említett nyilatkozatot. De hangsúlyozta, a könyvvizsgáló maga is tisztában volt azzal, hogy egy rossz sorban elkönyvelt tételt hagyott jóvá, s hogy ilyen esetekre a számviteli törvény önrevíziót ír elő. Ezt az EMFESZ végre is hajtotta december 28-án, új pénzügyi beszámolóját benyújtotta az APEH-hez. Ezzel a korábban még nyereséges társaság mérleg szerinti eredménye –44 milliárd forint, saját tőkéje pedig –33 milliárd forint lett.

Időközben szakvéleményt kért az ügyben az EMFESZ egy tekintélyes nemzetközi könyvvizsgálótól és egy hazai igazságügyi szakértő cégtől is. Mindkettő megállapította, értékvesztésként kellett volna elkönyvelni a vitatott tételt, és a súlyos hiba miatt közzé kell tenni a már módosított, 2008-as beszámolót.

Az ügyvezető reménye szerint az EMFESZ-nek a jövő hét közepére új könyvvizsgálója lehet, s mintegy két héten belül elkészülhet a módosított 2008-as mérleg új könyvvizsgálói záradéka is. VG

Milliárdos összeg járt körbe

Egy nagy összeg évről évre körbejárt a Firtas-csoporton belül, a tagok finanszírozását segítve.

A csoportból a múlt év tavaszán az EMFESZ „kiszállt”, a volt tulajdonos, a Mabofi által jogszerűtlennek minősített módon.

Emiatt ma számos per van közöttük. Közvetve – az ügyvezető szerint – a Mabofi által kifogásolt, a földgázszállítás biztonságos fenntartása érdekében tett kényszerértékesítés vezetett ahhoz, hogy behajthatatlanná vált az előző években körbejáró összeg.

A csoportból a múlt év tavaszán az EMFESZ „kiszállt”, a volt tulajdonos, a Mabofi által jogszerűtlennek minősített módon.

Emiatt ma számos per van közöttük. Közvetve – az ügyvezető szerint – a Mabofi által kifogásolt, a földgázszállítás biztonságos fenntartása érdekében tett kényszerértékesítés vezetett ahhoz, hogy behajthatatlanná vált az előző években körbejáró összeg.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.