Bajba került Kóka János magánklinikája? Megszólalt a Doktor24 – szerintük tévedés történt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságFelszámolási eljárás indult a Doktor24 Medicina Zrt. ellen, ám a társaság szerint nem fizetésképtelenség, hanem súlyos eljárásjogi hiba vezetett a döntéshez. A cég azt állítja, hogy a vitatott tartozást azonnal kifizette, amint hivatalosan kézhez kapta a bírósági határozatot – írta a Portfolio.

A cég közlése szerint a jogvita egy évekkel ezelőtti, mintegy 40 millió forintos beszállítói követelésből indult. A Doktor24 ezt a követelést jogi alapon vitatta, ezért nem rendezte korábban az összeget.
A társaság szerint a problémát az okozta, hogy a másodfokú bírósági döntést csaknem négyhetes késéssel kézbesítették számára.
Állításuk szerint a felszámolási eljárást ráadásul három nappal azelőtt rendelték el és tették közzé, hogy a másodfokú döntést joghatályosan kézhez kapták volna.
A vállalat úgy véli, ezzel megfosztották attól a törvényben biztosított lehetőségtől, hogy megismerje a döntést, majd a követelés kiegyenlítésével elkerülje a felszámolási eljárást. A Doktor24 azt közölte, hogy amint kézhez kapta a másodfokú határozatot, a teljes tartozást azonnal kifizette. Tájékoztatásuk szerint ezt a hitelező is igazolta, és ezt követően közösen kezdeményezték az eljárás megszüntetését.
A társaság hangsúlyozza, hogy működése stabil, és nincs szó pénzügyi válságról. Közlésük szerint a cégcsoport idei árbevétele megközelítheti a 20 milliárd forintot, az EBITDA várhatóan meghaladja az 1,5 milliárd forintot. A Doktor24 több mint 1200 munkavállalót foglalkoztat, klinikáin és kórházában évente több százezer járóbeteget, valamint több tízezer fekvőbeteget látnak el.
A vállalat szerint a felszámolási eljárás ténye ugyanakkor komoly reputációs és gazdasági károkat okozhat, ezért a Fővárosi Törvényszéktől azt kérte, hogy mielőbb állítsa helyre a jogszerű állapotot.
Súlyos károkat okozhat a Doktor24 eltűnése
A vállalat az elmúlt években a magyar magánegészségügy egyik meghatározó szereplőjévé vált. A vállalkozás 2005-ben még WorkCare Kft. néven indult foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóként, majd több felvásárlást követően 2018-ban vette fel a Doktor24 nevet. A jelenlegi vállalat 2020-ban alakult át, a tulajdonosi kör pedig többször változott. Tavaly az alapítók, Kóka János és Lancz Róbert visszavásárolták a céget, így ismét magyar magántulajdonba került.
Ma már közel száz rendelőben, mintegy 50 szakterületen nyújt szolgáltatásokat Budapesten, Pécsen, Székesfehérváron, Szegeden és Pakson is. A társaság foglalkozás-egészségügyi ellátást, diagnosztikai vizsgálatokat, járó- és fekvőbeteg-ellátást, valamint egyes területeken közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat is biztosít.
A vállalat pénzügyi adatai ugyanakkor vegyes képet mutatnak. Árbevétele 2025-ben 9,1 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 6,7 milliárdról, ugyanakkor 2024-ben 484 millió, tavaly pedig 391 millió forintos veszteséget könyvelt el.
A pénzügyi befektetők kivásárlása után is terjeszkedne a Doktor24
Kóka János és Lancz Róbert alapító-tulajdonosok átvilágították a céget a befektetők kivásárlása előtt és több döntést is hoztak a további növekedésről. A Doktor24 új fejlesztések és felvásárlások segítségével is terjeszkedne.


