Cégvilág

Miért nem akart a Sony Ericsson a Google-nak dolgozni?

A Sony Ericsson vezérigazgatója egy svéd lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a Google először cégét kereste meg azért, hogy felkérje: készítse el a Nexus One telefonját.

A Google január elején mutatta be első saját telefonját, a Nexus One-t. Az érintőképernyős készülék természetesen a Google Andoroid operációs rendszerével működik, magát a telefont pedig a kínai HTC építette meg. Mint kiderült, a mobilcég nem az első jelölt volt a Google számára.

Bert Nordberg a Sydsvenskan című svéd lapnak ugyanis elmondta, hogy a Google elsőként a Sony Ericssont kereste meg azért, hogy megbízza a Nexus One kifejlesztésével. A vezérigazgató a barcelonai mobil kongresszuson úgy nyilatkozott: cég azért nem fogadta el az ajánlatot, mert a Google kizárólag saját neve alatt hajlandó forgalmazni a készüléket.

Mint arról a Telegaph beszámol, Nordbergnek feltették a kérdést: még mindig kiáll-e a döntése mellett annak fényében, hogy a HTC számára óriási reklámot jelentette a Google-lal való együttműködés. A vezér erre válaszul leszögezte: bár a szövetség nagy előrelépést jelentett volna a Sony Ericssonnak az amerikai piacon, a vállalat inkább saját erejéből szeretne eredményt elérni a tengerentúlon.

A Flurry elemző cég adatai szerint a forgalmazás első négy hetében 80 ezer Google telefon talált gazdára. Összehasonlításul: az iPhone 2007-es bemutatásakor az első hónapban 600 ezer darabos eladást produkált.

HTC Nexus One Google Sony Ericsson
Kapcsolódó cikkek