BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elbúcsúzik a Magyar Rádió elnöke

A Fidesz nem támogatja, vagyis nincs politikai konszenzus a kinevezése körül - ezért lépett vissza a Magyar Rádió elnökjelöltségétől a posztot ma is betöltő Such György - írja a nol.hu

Visszalép Such György a Magyar Rádió elnöke a további jelöltségről, miután nem érzi a politikai konszenzust kinevezése körül, mert a Fidesz nem támogatja.

Döntése indokaként azt mondta, hogy a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökségben nem volt konszenzus a jelöléséről, így a pályázat nélküli hosszabbítás lehetőségével nem kíván élni.

A közrádió elnöke egy nappal a megválasztásáról döntő csütörtöki nagykuratóriumi ülés előtt, levélben tájékoztatta erről a kuratórium elnökét. Ebben az áll: kezdettől azt vallotta, hogy ezt a tisztséget „csak a mértékadó politikai erők támogatása mellett lehet és érdemes betölteni, mert csak ebben az esetben garantálható az intézmény tényleges függetlensége".

„Az elmúlt hetek eseményei alapján számomra teljesen világossá vált, hogy a mandátumom pályázat nélküli meghosszabbítása kapcsán a jelenlegi, politikailag felfokozott kampányidőszakban a kritikus politikai támogatottság nem biztosítható".

Such György a Nol.hu-nak azt nyilatkozta, a Fidesz már az elnökségi ülésen sem vett részt a szavazásban, nyilvánvalóvá téve, hogy a nagykuratóriumban sem fogja támogatni az elnökségét; márpedig "a mértékadó politikai erők konszenzusos támogatása a garanciája a Magyar Rádió, mint nemzeti intézmény tényleges függetlenségének, az pedig a megfelelő színvonalú szakmai munkának. Ennek hiányában úgy éreztem, nem érdemes betölteni ezt a pozíciót". Such kérdésünkre nem zárta ki, hogy el lehet érni - az egyébként a megválasztásakor meglévő - konszenzust, de erre a mostani felfokozott politikai hangulatban nem lát esélyt, ezért sem kívánt pályázat nélkül hosszabbítani (amire a törvény lehetőséget nyújt).

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.