Cégvilág

"Utolsó filléreit" költi a Le Monde - Visszalépett a vevőjelölt

Visszalépett a Le Monde megvásárlásától egy a France Télécomot is magába foglaló cég trió. A lapot egy befektetői csapat szerezheti meg.

A France Télécom-Orange, a Le Nouvel Observateur tulajdonosa, valamint az El Pais című lapot kiadó spanyol Prisa csoport hétfőn bejelenti, hogy visszavonja a Le Monde egy részének megvásárlására tett ajánlatát. A France Télécom 20 százalékot szeretett volna vásárolni a nagy presztízsű napilapból és igyekezett meggyőzni a lapvezetést arról, hogy a legalkalmasabb lenne a hírlap megmentésére.

A lap 1944-es alapítása óta az újságírók irányításra feljogosító tulajdonrésszel rendelkeznek a Le Monde-ban, az alkalmazottak pedig úgy döntöttek: egy üzletemberekből álló triót választ vásárlónak. A Le Monde-nak záros határidőn belül döntenie kell a vevőjelöltről, mert a lapnak nincs elég anyagi forrása arra, hogy a nyár folyamán is kifizesse az újságírókat. A vásárlók: a Lazard bank milliárdos menedzsere, Mathieu Pigasse, Yves Saint-Laurent volt üzleti partnere, Pierre Berge, valamint Xavier Niel internetmágnás.

Sajtóhírek szerint Nicolas Sarkozy elnök korábban közölte a Le Monde vezetőjével, hogy ellenzi a Pigasse-Berge-Niel trió vásárlását a csoport baloldali kötödése miatt. A francia elnök állítólag azzal fenyegetetett, hogy az üzlet létrejötte esetén megvonja az állami támogatást a Le Monde-tól. Mi több, a BBC tudósítása szerint felmerült, hogy a részben állami irányítás alatt álló France Télécom kifejezetten azért szállt harcba a lapért, hogy kiüsse a nyeregből az üzletembereket.

France Télécom Orange Nouvel Observateur vásárló Le Monde vásárlás
Kapcsolódó cikkek