BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öt Új Széchenyi-terves témát kutatnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az Új Széchenyi-tervhez is kapcsolódna öt kiemelt kutatásával a Budapesti Corvinus Egyetem. A következő két évre 2,4 milliárd forintos európai uniós támogatást nyert el az egyetem öt kutatási központja, a munkában 445 oktató és doktorandusz vesz részt – tájékoztatott Mészáros Tamás rektor és a projektet vezető Pitti Zoltán.

A kutatások jelenleg a tervezési szakaszban tartanak. Vizsgálnák a fenntartható fejlődés kereteit, a nemzetközi gazdasági folyamatokat és a hazai üzleti szféra versenyképességét. Kiemelten foglalkoznak azzal, hogyan erősödhet az innovációs szemlélet, s miként tehető hatékonyabbá a közigazgatás. Szintén kiemelt téma az élelmiszer-biztonság. A kutatások eredményeit hasznosítanák a gyakorlatban is, az egyetem keresi a lehetséges kapcsolódási pontokat, hogyan tudnák a kormányzati döntéshozatalt segíteni.

Négy témakör van, amelyben komolyabb változtatásra lenne szükség – hangzott el a kutatások vezetőinek sajtótájékoztatóján. A magyar gazdaság méretszerkezete javításra szorul, nem tartható állapot, hogy a cégek 98 százaléka mikro- vagy kisvállalkozás. Ezzel együtt meg kell határozni a gazdaság kívánatos termékszerkezetének irányát. A kis- és középvállalati szektor tőkehiányos, fel kell mérni, milyen változtatási lehetőség van állami szerepvállalással és a kockázati tőke bevonásával. Fejlesztést igényel az innováció is: rendkívül kevés a hazai tudást tartalmazó termék, meg kell vizsgálni, milyen közgazdasági szabályozókkal lehetséges az innováció ösztönzése. VG



Kiemelt kutatási területek

A fenntartható fejlődés műszaki, ökológiai, természeti és gazdasági-társadalmi keretei

A nemzetközi gazdasági folyamatok és a hazai üzleti szféra versenyképessége

Kihívások és megoldások a XXI. század élelmiszer-tudományában

A tudásalapú gazdaság Magyarországon, az innovációs szemlélet erősödésének és a k+f teljesítmények növekedésének a feltételei

Hatékony állam, szakértő közigazgatás, regionális fejlesztések a versenyképes társadalomért

A nemzetközi gazdasági folyamatok és a hazai üzleti szféra versenyképessége

Kihívások és megoldások a XXI. század élelmiszer-tudományában

A tudásalapú gazdaság Magyarországon, az innovációs szemlélet erősödésének és a k+f teljesítmények növekedésének a feltételei

Hatékony állam, szakértő közigazgatás, regionális fejlesztések a versenyképes társadalomért-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.