BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Viták az uniós agrárpolitika jövőjéről

Lesz-e stratégiai irányváltás az Európai Unió agrárpolitikájában? Ez a fő kérdés a közös agrárpolitika (KAP) jövőjéről szóló tárgyalások alatt, és bár a pontos jövőkép egyelőre bizonytalan, annyi valószínűnek látszik, hogy több forrást kaphat a környezetvédelem és a vidéki gazdaság mezőgazdaságon kívüli területeinek fejlesztése.

Azt minden fél elismeri, hogy a most folyó vita többről szól, mint a korábbi tárgyalások. Új kihívások érik az EU-t, versenyképesebbé és fenntarthatóvá kell tenni az uniós mezőgazdaságot, eközben pedig védeni a természeti erőforrásokat. Szintén újra kell gondolni a finanszírozási lehetőségeket is, mert nem valószínű, hogy sokáig tartható lesz a jelenlegi állapot, amelyben az EU költségvetésének mintegy 40 százalékát az agrárium kapja.

Az egyik legnépszerűbb reformelképzelés szerint azokat a termelőket kellene támogatni, akik sokat tesznek a közjavak egy meghatározandó listáján szereplő célok eléréséért. A célkitűzések közt elsősorban a termelés környezetbarátabbá tétele szerepel – radikálisabb elképzelések szerint akár közvetlen kifizetéseket is hozzá lehetne kapcsolni mindezek megvalósításához. Az ellenzők azonban arra figyelmeztetnek: Európa túl nagy ahhoz, hogy egységes követelményrendszert vezessenek be.

Nagyobb vitákat váltott ki az Európai Bizottságnak az a javaslata, amely a mezőgazdasági kifizetéseket szorosan összekötné a vidéki gazdaság fejlesztési stratégiájával. Ez azért változtathatja meg alapjaiban az agrárium finanszírozását, mert míg a KAP-ot az uniós költségvetésből tartják fenn, addig a vidékfejlesztés állami feladat. A legtöbb brüsszeli döntéshozó szerint ez a terv remek alap volna a versenyképesség serkentésére, a termelők érdek-képviseleti szervei viszont úgy vélik, elviselhetetlen többletterheket raknának a farmerek vállára, ha nem csak a mezőgazdasággal kellene foglalkozniuk. Szintén komoly érdekellentéteket szülhet a terv a termelők közvetlen támogatási rendszerének megváltoztatásáról. Sokan figyelmeztetnek: a mostani állapot hosszú távon nem tartható fenn, eközben viszont a legtöbb termelő érdekelt a rendszer konzerválásában. EurActiv

A közös agrárpolitika új prioritásai (az EB szerint)

- Az élelmiszer-minőség és élelmiszer-biztonság biztosítása

- A környezet és az állatok védelme

- Az európai termelők versenyképessé tétele a világpiacon, a világkereskesdelem torzítása nélkül

- A vidéki közösségek megőrzése, dinamizmusuk és fenntarthatóságuk növelése

- A környezet és az állatok védelme

- Az európai termelők versenyképessé tétele a világpiacon, a világkereskesdelem torzítása nélkül

- A vidéki közösségek megőrzése, dinamizmusuk és fenntarthatóságuk növelése-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.