BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hektikusan változó fehérárupiac

Egy számjegyű bevételcsökkenést könyvelt el a svéd Electrolux csoport

Összehasonlító árfolyamokon 2,3 százalékkal kisebb árbevételre tett szert az idei harmadik negyedévben a legnagyobb európai fehérárugyártó Electrolux csoport. A piac továbbra is igen hektikus, ebben a trimeszterben az ázsiai csendes-óceáni térségben és Latin-Amerikában tudta eladásait növelni, miközben Európa és Észak-Amerika a vártnál gyengébb keresletet mutatott. Egy negyedévvel korábban az USA-ban volt rekordméretű a forgalom, ahol abban az időben indították a központi energiatakarékossági kampányokat; ezek keretében a háztartások a kormányzat által támogatott áron cserélhették le háztartási berendezéseiket, ez jelentős előre hozott vásárlásokat generált.

A csoport üzemi eredménye is elmarad az egy évvel korábbitól, ezt részben a dráguló nyersanyagokkal, részben a nagyobb marketingkiadásokkal magyarázza Hans Straberg, a társaságtól az év végén megváló elnök-vezérigazgató.

Mindezek ellenére az első három negyedévre 6 százalékos margint tudott felmutatni a csoport, s ennek éves teljesülését valószínűsíti a cégvezér. A legjövedelmezőbb terméknek egyébként ebben a negyedben is a beépíthető készülékek bizonyultak.

Az időszak során a csoport folytatta akvizíciós tevékenységét a gyorsabb növekedést ígérő térségekben. Ennek keretében mosógépüzemet vett Ukrajnában. Ezenkívül előszerződést kötött a legnagyobb közel-keleti észak-afrikai fehérárugyártó, az egyiptomi Olympic csoport többségi tulajdonának a megszerzésére is.

A skandináv csoport hűtőgép- és porszívógyártásának meghatározó európai bázisát Magyarországon építette ki, a hazai leánycég negyedéves adatai azonban csak néhány hét múlva lesznek elérhetők. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.