Bizakodó fémkereskedők
„Összességében jól alakult a fémhulladékok begyűjtése és kereskedelme az év első tíz hónapjában. Ebben pedig az is megmutatkozott, hogy a 2009-es mélypontot követően az idén ismét nőtt az iparvállalatok termelése, amely a hulladékkibocsátásukon is meglátszott” – közölte Bakos Balázs. A Fe-Ferrum Kft. kereskedelmi igazgatója szerint ez már csak azért is fontos, mert a cég forgalmán belül az ipari begyűjtés részaránya meghaladja a 70 százalékot. Az egyetlen igazán kedvezőtlen jelenség, hogy a piacon időről időre rémhírek röppennek fel, amelyek hektikus áringadozásokat okoznak. Ezek a hatások persze csak átmeneti jellegűek, így a Fe-Ferrum reményei szerint ez évben a begyűjtött vashulladék mennyisége eléri a 30 ezer tonnát, és a más fémhulladékoknál is sikerül újra átlépniük az 1000 tonnás határt. A társaság pedig – bízva a pozitív trendek folytatódásában – már a terjeszkedésre készül, ennek érdekében az egyik délkelet-magyarországi nagyvárosban javában folyik a tervezett újabb telepnek helyet adó lehetséges ingatlanok számbavétele.
Javít üzleti eredményein az idén a múlt évihez képest a Fémker Kft. is – mondta érdeklődésünkre Máthé Imre, a társaság ügyvezető igazgatója. Bevételben 15 százalék körüli bővülést vár 2010-ben a cég vezetője. Ezzel az árbevétel csoportszinten várhatóan eléri a húszmilliárd forintot, emellett az árrés és a nyereség is nő. A Fémker Kft. életében meghatározó volt a dombóvári új telep átadása: a zöldmezős beruházásban megvalósult létesítmény az idén kezdte meg működését. Ennek ellenére Máthé Imre szerint a válságnak még nincs vége, ezért hasonlóan az idei évhez, 2011-re is csak visszafogott terveket készítenek.
Az elmúlt egy év legjelentősebb piacbefolyásoló eseményének viszont a fémkereskedelmi szabályozás bevezetését tekinti Máthé Imre, amelynek elmondása szerint pozitív és negatív hatásai egyaránt voltak. Kedvezőtlenebb véleménye van a szabályozásról Vincze Gábornak, aki szerint az előírások alkalmazása sok esetben kétségbeejtő, miközben az engedélyezés időben rendkívül elnyúlt, a hatósági ellenőrzések pedig – noha korrekt és kulturált hangnemben folynak – ismét csak elsősorban a legális, „szem előtt lévő” cégeket célozzák. Ennek következtében pedig a feketekereskedelem ismét egyre jobban terjed a fémhulladékok kezelése területén, megkeserítve a jogkövető társaságok életét. NIG


