Vegyipar. A német Henkel csoport 343 millió eurós adózott eredményt produkált 2010 harmadik negyedévében, ez bő 90 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit – közölte tegnap a társaság. Az árbevétel 13,7 százalékkal, 3,961 milliárd euróra nőtt.
Kasper Rorsted, az igazgatóság elnökének értékelése szerint a harmadik negyedben tovább folytatódtak a korábbi időszak sikerei, az eredmények még túl is szárnyalták az előző időszakok jó teljesítményét. „Ez az első olyan negyedév, amikor 13 százalékos, árbevétel-arányos üzemi eredményt sikerült elérnünk” – tette hozzá.
A jelenlegi pénzügyi év egészére vonatkozó várakozásokról Rorsted közölte: a 2010-es árbevétel-arányos megtérülés (EBIT marzs) jóval 12 százalék fölött lesz, az elsőbbségi részvényenkénti korrigált hozam pedig több mint 45 százalékkal nő. 2010 valószínűleg a vállalat történetének legsikeresebb pénzügyi éve lesz, így nagy lépést tesznek a 2012-es pénzügyi célok megvalósítása felé.
A Henkel árfolyamhatások kiszűrése utáni árbevétel-növekedése 6,4 százalékot ért el a harmadik negyedévben. A szerves (az árfolyamhatások és felvásárlások/befektetésmegszüntetések hatásainak kiszűrése utáni) növekedés 6,5 százalékos volt, ez szintén jelentős bővülést mutat az előző év azonos negyedéhez képest.
A szerves árbevétel-növekedés 2010 második negyedévében tapasztalt enyhe lassulása után a mosó- és háztartási tisztítószerek üzletága 3,4 százalékos bővülést ért el. A kozmetikai üzletág újra jelentősen túlteljesítette a piaci növekedést – szerves bővülése 4,6 százalék volt. Az árak és menynyiségek változásának eredményeképp elért 9,7 százalékos emelkedéssel az adhesive technologies üzletág csaknem két számjegyű növekedést ért el az előző év azonos negyedéhez képest.
Az üzemi eredmény (EBIT) 73 százalékkal, 290 millió euróról 501 millióra nőtt. Ez elsősorban az adhesive technologies üzletág jelentős fejlődésének köszönhető. Az egyszeri bevételek (10 millió euró) és átszervezési költségek (26 millió) hatásának kiszűrésével a korrigált üzemi eredmény 27 százalékkal, 407 millió euróról 517 millióra nőtt. A pénzügyi műveletek eredménye –40 millió euróról –37 millióra javult az alacsonyabb nettó adósságállomány miatt.
Az üzemi eredmény növekedésének köszönhetően a negyedév adózás utáni eredménye 90,6 százalékkal, 180 millió euróról 343 millióra nőtt. A 6 millió euró kisebbségi részesedés levonásával a negyedév adózás utáni eredménye 337 millió eurót ért el a bázisidőszaki 172 millióval szemben.
A negyedév korrigált adózás utáni eredménye a kisebbségi részesedések levonása után 349 millió euró volt, szemben 2009 harmadik negyedévének 256 milliójával. Az elsőbbségi részvények hozama 0,39 euróról 0,78-ra duplázódott. A korrigált érték 0,80 eurót ért el, szemben az előző év azonos negyedévének 0,59 eurós eredményével. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.