BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új növekedési elvárások

A Philips kész a további fejlesztésekre magyar gyáraiban

A magyarországi gyártókapacitások meghatározó szerepet játszanak a Philips jövő évtől induló újabb ötéves stratégiájában – jelentette ki lapunknak Benedikt Laux, a holland elektronikai konszern régiós vezérigazgatója. A cég két gyáregységgel, két regionális központtal van jelen Magyarországon, az átlaglétszám 2500 fő körül mozog. A három fő üzletág – fényforrás, egészségügy és életstílus – közül a legdinamikusabb növekedés előtt a fényforrásé áll, amelynek máris fontos európai egysége a Tamásiban működő 300 fős gyár. Ide jelentős gyártókapacitások kerültek át Finnországból, Törökországból, Franciaországból. Az idén új profillal, az energiatakarékos LED-es lámpák előállításával is bővült a portfólió. Ez utóbbival még inkább megnő az itteni üzem szerepének fontossága, hiszen mint a legutóbbi piaci előrejelzések mutatják, 2015-re a fényforrásipari termékek fele globálisan már a LED-technológián alapul – húzta alá a vezérigazgató. Mint mondta: további fejlesztések várhatók a megrendeléstől függően az ezer-kétezer főt foglalkoztató székesfehérvári szórakoztatóelektronikai gyárban is, amely már most is az egyik legnagyobb ilyen kategóriájú üzem a Philips csoporton belül.

Cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az anyacég komolyan fontolgatja, hogy kiszáll a televí-zióüzletből. Azt viszont el kell érni, hogy a következő években erősödjön a tévégyártás készpénztermelő képessége, jövedelmezősége, ez a jövőbeni stratégia egyik fontos eleme – tette hozzá. Az utóbbi években ugyanis a nagy piaci versenynek tulajdoníthatóan drasztikusan csökkent a készülékek ára.

Az 1992-ben zöldmezős beruházás keretében létesített fehérvári üzemben ma már nemcsak szórakoztatóelektronikai termékek – televíziók, házi mozik, audiokészülékek –, hanem borotvák és elektromos fogkefék végszerelésével is foglalkoznak. A tévés szegmensen belül az elmúlt hetekben indult meg 3D-s készülékek gyártása. Az év végéig várhatóan 300-400 ezer készül az új modellekből, de jövőre évi egymillióra is felfuthat az összeszerelt mennyiség. Az itt gyártott készülékek a gyáregység szomszédságában található logisztikai központon keresztül a nyugat-európai piacra kerülnek.

A következő ötéves stratégia a GDP-nél legalább 2 százalékkal nagyobb bevételnövelési elvárásokat ír elő a konszern leányvállalatainak is, ennek megfelelően, ha a magyar gazdaság jövőre 3,0 százalékkal növekszik, a Philips Magyarország forgalmának minimum 5 százalékkal kell meghaladnia az egy évvel korábbit. Ami a hazai gyárak idei várható teljesítményét, illetve az itteni csoport főbb mutatóit illeti, a vezérigazgató konkrét számokat nem kívánt mondani, de jelezte, törekszenek a tavalyi bevételi és exportmutatók megismétlésére, de még sok függ a karácsonyi szezontól.

Kérdésünkre, hogyan értékeli a napokban jóváhagyott magyarországi adótörvényeket, Benedikt Laux elmondta: örül, hogy meghallgatásra talált a nemzetközi befektetők kérése az adórendszer egyszerűsítésére és az adóterhek mérséklésére. Kritikusabb véleményt fogalmazott meg ugyanakkor az adóváltozások kiszámíthatóságát illetően, főleg, ahogy a kormány intézte a legutóbbi válságadókat, az intézkedés váratlansága miatt az kétszeresen fájhatott az érintetteknek. Amiatt pedig, hogy idénre visszamenőleg is kivetették ezeket a terheket, még nehezebb helyzetbe hozták a cégek vezetőit a költségek tervezhetősége szempontjából. Szerinte hiba volt, hogy nem folytatott előzetes tárgyalásokat a kormány, hanem kész helyzet elé állította az ágazatokat. Örömmel üdvözli ugyanakkor, hogy a jövőbeni adóterhekkel kapcsolatban most már elindult a párbeszéd a vállalatok és az állami vezetés között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.