BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína húzta a Magyarországon is ismert márka eredményét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Folyó év első kilenc hónapjában 14 százalékkal 8866 millió euróra nőtt az – egyebek mellett a Zara, a Bershka, a Stradivarius márkákat tulajdonló – spanyol Inditex árbevétele. A társaság közleménye szerint a forgalmon jelentősen az ázsiai eladások lendítettek. Novembertől Magyarországról is elérhető a Zara webshop.

Az Inditex adózott eredmény jelentősen, 42 százalékkal ugrott 2009 első kilenc hónapjában, s így elérte az 1179 millió eurót. A kilenc hónap alatt a divatkonszern világszerte 300 üzletet nyitott, s ezekkel együtt 4907-re nőtt a hálózat, az ötezres határt már a negyedik negyedévben, decemberben érte el a vállalat, ekkor nyílt meg ugyanis a római Palazzo Bocconi központban az új Zara üzlet.

A legfontosabb terjeszkedési terület idén is a Távol-Kelet – áll az Inditex-közleményben. Az év első kilenc hónapjában összesen nyolt Zara üzlet nyílt Japánban, nyolc Dél-Koreában és 42 Kínában. A vállalat így Kína 28 városában immár 140 egységet üzemeltet, a Zara mellett olyan márkákkal, mint a Massimo Dutti, a Bershka, a Stradivarius és a Pull&Bear

A vállalat komolyan terjeszkedett az európai piacokon is: Szentpétervár és Milánó mellett a francia és spanyol városok is gazdagodtak Inditex üzletekkel.

Az elmúlt hónapokban elindult a Zara.com, a márka webshopja, amely egyelőre hat európai országot szolgál ki, de a tervek szerint jövőre az Egyesült Államokba, Japánba, Dél-Koreába, Dél-Afrikába és Ausztráliába is szállítanak majd. Az online üzletből Magyarországra is rendelhetnek a vásárlók.

Világgazdaság Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.