Cégvilág

A MOL-eladás bejelentésével trükközött az OMV vezére a bíróság szerint

A bécsi tartományi bíróságon csütörtökön kezdődik az OMV vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer vezérigazgató ellen bennfentes kereskedelem miatt indított per.

Az államügyészség a pénzpiaci felügyelet (FMA) feljelentése nyomán azzal vádolja Ruttenstorfert, hogy bennfentes kereskedelemben vett részt röviddel az előtt, hogy az osztrák energiaóriás 2009 márciusában kiszállt magyarországi konkurenséből, a Molból.

Az ügyészség azzal vádolja a vezérigazgatót, hogy bennfentes információk felhasználásával vásárolt cégei részvényeiből. Ruttenstorfer 2009 március 23-án szerzett meg 26 500 OMV-részvényt, egy héttel azelőtt, hogy az osztrák energiakonszern bejelentette, hogy eladja 21,2 százalékos MOL-részesedését az orosz Szurgutnak - jelenti a Bloomberg

Mivel ismerte a cég terveit, a vezér vélhetően olcsóbban jutott hozzá a papírokhoz, mint más befektetők. Ugyanakkor az osztrák jogrend szerint a bennfentes tilalma akkor is érvényes, ha azzal az érintett nem jutott extra haszonhoz.

Az OMV vezérigazgatói posztját 2002 óta betöltő és márciusban visszavonuló Ruttenstorfer cáfolja, hogy törvénytelen eszközökhöz nyúlt volna a 2009-ben lezajlott részvényvásárlás során. A vezért egyébként már 20 ezer euróra megbírságolta a pénzügyi felügyelet a piac manipulálása miatt, mivel március 21-én, sajátrészvény-vásárlása előtt két nappal egy interjúban azt állította, hogy cége az év végéig nem tervezi a MOL-részesedés eladását. Ruttenstorfer fellebbezett a döntés ellen, amit a bíróság elutasított, de a vezérigazgató további fellebbezési igénnyel él az ügyben.

OMV bennfentes kereskedelem Ruttenstorfer bíróság Mol részesedés
Kapcsolódó cikkek