Mohács félmilliárdért beszállna a harkányi fürdőbe
A mohácsi képviselő-testület pénteki ülésén vált nyilvánossá, hogy az önkormányzat ajánlatot tett a harkányi városvezetésnek a gyógyfürdő többségi tulajdonjogának megvásárlására.
Szekó József, Mohács polgármestere az előzményekről szólva a Dunántúli Naplónak elmondta, a harkányi önkormányzat azzal a kéréssel kereste meg a mohácsit, nyújtsanak anyagi segítséget számukra. A köztudottan nehéz helyzetben lévő fürdőváros valamilyen formában félmilliárd forintot kért volna kölcsön.
A hitelnyújtás lehetőségét elvetettük – mondta az ülésen Szekó József. – Több tárgyalási fordulót követően ajánlatot tettünk ellenben a gyógyfürdő részvényeinek ötvenegy százalékára, amelyet készek vagyunk félmilliárd forintért megvásárolni. Az ajánlatra mindeddig nem kaptunk választ – tette hozzá.
Az esetleges befektetés részleteit is tartalmazó írásos előterjesztésből kiderül, a részvények adás-vétele mellett szindikátusi szerződés létrehozását is javasolták a mohácsiak a két város között, amelyben többek között rögzítenék, hogy Mohácsot illeti – a jelenlegi igazgatóság visszahívása mellett – a vezérigazgató kinevezésének, visszahívásának joga, valamint a felügyelő bizottság tagjainak harmadát is a Duna-partiak jelölhetnék.
Az ajánlatban kikötésként szerepel az is, hogy Harkány vállaljon megfelelő biztosítékok mellett vissza nem vonható visszavásárlási kötelezettséget a részvények 25 illetve 26 százalékára. Ennek határideje 2012. március elseje.


