BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bíróság dönt majd a Volán-bérek ügyében

A Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálathoz fordult a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) és a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) pénteken, mivel patthelyzet alakult ki a Volán bértárgyalásokon - mondták a KKSZ és a KKVSZ vezetői pénteken az MTI-nek.

Varga István, a KKSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a bérmegállapodás egy alágazati megállapodás, vagyis a közúti közlekedési társaságokra, a Volánokra terjed ki. Ez az ágazati kollektív szerződés (ksz) része, így a jogszabályoknak megfelelően azt azok módosíthatják, akik a ksz-t aláírták, vagyis munkáltatóként a Volán társaságokat képviselő KKVSZ, szakszervezeti oldalról pedig a KKSZ és a Közlekedési Munkástanácsok megegyezése szükséges - ismertette az elnök.

Kifejtette: csütörtökön, a munkáltatókkal folytatott bértárgyalások ötödik egyeztetésén "megállapodás közeli állapotba került a bérmegállapodás szövegtervezete". A megállapodást ugyanakkor a KKVSZ és a KKSZ mellett a tárgyalásoktól távolmaradását január végén bejelentő Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének is alá kellene írnia, hogy érvényes legyen - mondta Varga István.

Emlékeztetett: a két szakszervezet 2010. december 15-én még közös bérigényt jelentett be, és idén januárban el is kezdődtek a tárgyalások. Ugyanakkor január 31-én a közlekedési munkástanácsok bejelentette, hogy nem szeretne részt venni a további tárgyalásokon - mondta Varga István. Hozzátette: a munkáltató és a KKSZ februárban közös levélben fordult a KMSZ elnökéhez Varga Tiborhoz, amelyben azt kérdezték, hogy a jövőben részt vesznek-e a tárgyalásokon. A KMSZ elnöke sem a levélre, sem egyéb megkeresésre nem válaszolt - jelezte Varga István.

Hangsúlyozta: az ágazati bérmegállapodás több mint 18 000 volános munkavállaló sorsát befolyásolja. Az adó-és járulékváltozások miatti munkavállalói jövedelem-kiesést mielőbb kompenzálni kell, amely a bérfejlesztéssel válna lehetővé.

Dénes András, a KKVSZ főtitkára is úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy "megállapodás közeli helyzet van, de megállapodás még nincs". Kifejtette: a megállapodást egy jogi probléma gátolja, nevezetesen az, hogy az alágazati kollektív szerződést aláíró egyik szakszervezet megszakította a módosításról szóló tárgyalásokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.