A Budapesti Erőmű Zrt. (Bert) leállította a kelenföldi erőmű már előkészített hatékonyságnövelő beruházását. A válságadó hatása és a hővel kapcsolt áram árának ez évtől hatályos, 15 százalékos csökkentése ugyanis felemészti a cég hosszú távú beruházási lehetőségeit. Így viszont elmaradnak a várt pozitív hatások is, azaz a távhő budapesti termelői árának 5-6 százalékos lefaragása és az erőmű emissziójának visszaszorítása. Nyitott továbbá annak a két biomasszaprojektnek a sorsa, amelyet a társaság a Főtávnak javasolt. Letett a Bert francia tulajdonosához, az EDF-hez tartozó Démász is két kisebb biogáz-hasznosító vállalkozásáról.
A válságadó és az ártámogatás csökkentése miatt a Bert idei eredménye mintegy hárommilliárd forinttal romlik, ezt a cég ésszerűsítésekkel igyekszik kigazdálkodni. Ugyanakkor az év elejétől – a 15 százalékos áramárcsökkentés hatálybalépésétől – már nem tudja azt az 1,9 milliárd forintos kedvezményt megadni fő vevőjének, a Főtávnak, amelyet az előző években nyújtott. „Az anyavállalat hosszú távon tervez Magyarországon. Fő célja a távhőárak csökkentése, de ehhez műszaki fejlesztésekre lenne szükség. Sokat segítene, ha a szabályozásban várható döntésekről a döntéshozókkal konstruktív párbeszédet lehetne folytatni” – jelentette ki tegnap Nicolas Katcharov vezérigazgató.
Jelentős költségcsökkentési program indult – mondta lapunknak a vezérigazgató –, ám a megvalósítást nehezíti, hogy a kiadásokat épp tavaly sikerült a 2006-os szint alá egymilliárd forinttal lenyomni. Vinkovits András üzleti vezérigazgató-helyettes szerint fel lehet kutatni a további energiaértékesítési módokat, saját termékvezeték építésével kell csökkenteni a gáz beszerzési költségét, és hozzá kell nyúlni a belső, személyi kiadásokhoz is.
A három cégből álló hazai EDF csoport 2009-es magyarországi bevétele 64,3 milliárd forint volt, 2010-es adat még nincs. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.