BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar–török partnerség

Komplex megoldások Közép-Európa és a Közel-Kelet között

Az első teljes év után mindkét fél elégedett, és komoly terveik vannak a jövőben is – értékelte Dunai Tamás, az Eurolog csoport ügyvezető igazgatója a török Ulusoy csoporttal 2009 őszén létrejött kizárólagos stratégiai partnerkapcsolatot. Többek között a két nagy régió, Törökország és Közel-Kelet, valamint Ukrajna és Oroszország közötti jelentős, elsősorban projektjellegű szállítmányozási és logisztikai igények kiszolgálását említette, lévén partnerük az egyik, ők pedig a másik régió specialistái.

Az Ulusoy és a magyar tulajdonú Eurolog csoport egyazon európai logisztikai hálózat, a Skandináviát és Törökországot összekapcsoló rendszer tagja. Az együttműködés célja a magyar holding oroszországi és ukrajnai piaci jelenlétének szinergiába hozása a török fél országa és közel-keleti kapcsolatrendszerével.

A partnerek gyűjtőjáratai a török cég Törökországot lefedő belföldi hálózatának köszönhetően a nyugat–keleti irányban mintegy kétezer kilométer kiterjedésű ország egész területét felölelik, és a szomszédos kaukázusi és arab államok is könnyen elérhetők Isztambulon keresztül az Ulusoy közvámraktárának bevonásával.

A két ország kiváló földrajzi fekvését a felek kihasználják. Míg Isztambul kapu az arab világhoz és a kaukázusi térséghez, addig Budapest a török forgalom számára az európai begyűjtési és elosztási központ. A tranzitáruk kezelését az Eurolog adó- és közvámraktári engedélyei teszik lehetővé, ügyfelei részére közvetett vámjogi képviselőként nyújt fizetési könnyítést. A vámügyintézési folyamatok egyszerűsítését és biztonságát a cégcsoport engedélyezett gazdálkodói (AEO) státusa garantálja, amely az EU legmagasabb szintű biztonsági és védelmi tanúsítványa. A gyűjtő szállítmányozás mellett jelentős a komplett szállítások forgalma. Ezek egy részét a közel-keleti országokba irányuló túlméretes és túlsúlyos gépek és berendezések szállítása teszi ki. Ebben a régióban különösen fontos a kapcsolatrendszer; a fogadó országokban az Ulusoy ügynökségei segíthetik a vámügyintézés és lerakodás zökkenőmentességét. MK

Az Ulusoy-sztori

Haci Bahattin Ulusoy egy csónakkal kezdte a szállítási tevékenységet a 20-as évek elején. Később a család megvásárolta az első buszát, melyre mára egész Törökországot behálózó flotta épült.

A buszpark mellett a kamion- és hajóflottát is folyamatosan kiépítették. A vállalatcsoport logisztikai területét 2008 óta a harmadik generációs Alican Ulusoy vette át, és azonnal erőteljes fejlesztésekbe fogott.

Az irányítása alá tartozó Ulusoy Investment Holding tíz vállalatot fog össze. A logisztika mellett többek között biztosítás, ingatlanhasznosítás és új irányként hulladék-újrahasznosítás is szerepel a portfólióban.

A buszpark mellett a kamion- és hajóflottát is folyamatosan kiépítették. A vállalatcsoport logisztikai területét 2008 óta a harmadik generációs Alican Ulusoy vette át, és azonnal erőteljes fejlesztésekbe fogott.

Az irányítása alá tartozó Ulusoy Investment Holding tíz vállalatot fog össze. A logisztika mellett többek között biztosítás, ingatlanhasznosítás és új irányként hulladék-újrahasznosítás is szerepel a portfólióban.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.