BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnáló cégbedőlések

A következő hónapokban ismét nőhet a felszámolások száma

Statisztika. Decemberben minimális mértékben csökkent, januárban pedig mindössze 2,4 százalékkal, 1352-re emelkedett a felszámolás alá vont cégek száma a megelőző év azonos időszakához képest, vagyis az elmúlt két hónapban lényegében stagnált a bedőlések száma – áll az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb felmérésében.

„Alapvetően jó hírnek kell tekinteni, ha csökken a felszámolások számának növekedési üteme. Sajnos, úgy gondolom, ez a két hónap még nem a stabilizálódást mutatja, sokkal inkább egy átmeneti stagnálást az egyébként igen nagy felszámolási arányhoz képest. A cégbedőlések száma várhatóan még emelkedik a következő hónapokban” – véli Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A szakember szerint az utóbbi időben több biztató adat is napvilágot látott a magyar gazdaság állapotáról, így a 3 százalék körül várható növekedés vagy a rekordméretűre duzzadt külkereskedelmi többlet is optimizmusra ad okot, ám ezek a makroszintű változások általában késleltetéssel éreztetik hatásukat a kis- és középvállalati szektorban.

A tulajdonosok kezdeményezésével indított végelszámolások terén jóval nagyobb növekedést hozott 2011 első hónapja. Januárban a tavalyi azonos időszaki 883-mal szemben 1166 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, ez 32 százalékos növekedést jelent. „Ezzel az adattal vigyázni kell, mert az idei érték nem lóg ki a szomszédos hónapok adatai közül, a tavaly januári szám viszont lényegesen alacsonyabb volt a megszokottnál” – óv az elhamarkodott ítéletektől az Opten stratégiai igazgatója. Csorbai szerint a cégvilág egésze szempontjából az volna megnyugtató, ha mind több végelszámolás indulna, de ezek közül egyre kevesebb fordulna át felszámolásba – márpedig erről most még nem beszélhetünk.

A múlt hónapban 5 százalékkal, 3828-ra emelkedett az új cégek száma, ez ugyancsak nem számottevő változás. „Általában azt tapasztaljuk, hogy az adóváltozások függvényében decemberben és januárban a cégalapítások kissé hektikusan mozognak” – fogalmazott Csorbai Hajnalka. Az igazgató szerint az év vége a vállalkozások számára jogszerző vagy jogvesztő határidőkkel van tele, sokan ezektől teszik függővé, hogy amúgy nem működő vagy éppen csak vegetáló vállalkozásaikat a piacon tartsák-e, vagy sem. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.