A szakemberek egyetértettek abban, hogy a paksi atomerőmű nélkül csak nagyobb környezetterhelés mellett és magasabb áron lenne lehetséges a villamosenergia-termelés. xíA fukusimai atomerőműben kialakult helyzetet egyértelműen a természeti katasztrófák (a Japánban eddig mért legnagyobb földrengés és a rekordméretű cunami), valamint az országos infrastruktúra összeomlása okozta.
A japán események kapcsán megállapították azt is, hogy a láncreakció a földrengésben érintett valamennyi üzemelő atomerőműben automatikusan leállt, így nukleáris robbanás nem következhetett be.
A társaság szerint egy héttel a földrengést követően a Fukusima atomerőműben stabilizálódni látszik a helyzet a további jelentős kibocsátások nagy valószínűséggel elkerülhetőek. Köszönhetően annak, hogy az erőmű 20 kilométeres körzetéből még a radioaktív kibocsátást megelőzően kitelepítették a lakosságot, a lakosság körében nem kell a sugárzás miatt súlyos egészségi következményekkel számolni. Európában – és így Magyarországon – a nagy távolság miatt nem volt és a jövőben sem várható egészségi hatása a Japánban történteknek.
A társaság közleményében továbbá jelezte, hogy a paksi atomerőmű földrengésbiztonsága nemzetközi összehasonlításban is jónak mondható, köszönhetően többek között az elmúlt évtizedekben végrehajtott biztonságnövelő intézkedéseknek.