Luxuskupé. A BMW 6-os kabrió után debütált a Coupé is, amely a Chris Bangle által tervezett formabontó elődhöz képest kissé visszafogottnak hat, de szerencsére sokkal több rajta a hagyományos BMW-márkajegy. Az ezúttal Adrian von Hooydonk vezette tervezőcsapat hosszú gépház- és sikkesen lejtő felső tetőt álmodott a 6-osnak, amely a méreteit tekintve meghízott: hossza 75, szélessége pedig 39 milliméterrel nőtt, míg csomagtartójának befogadóképessége már-már a családi autókéval vetekszik (460 liter). A head up displayjel (fejmagasságban a szélvédőre vetített kijelző), éjjellátóval és LED-es tompított fényszóróval is felszerelhető kupé beltere gyakorlatilag minimális mértékben különbözik az 5-ösétől, lényeges eltérés csak abban van, hogy a váltó mögötti fülek alapáron járnak a kizárólag nyolcfokozatú automata váltóval kínált modellhez.
A motorpaletta kezdetben mindössze két tagot számlál, ám azok annál izgalmasabbak: a 650i csúcsmodellt a 407 lóerős, V8-as, biturbó erőforrás hajtja, míg a 640i-t a 320 lóerős, soros hathengeres, kettős leömlőjű turbóval lélegeztetett egység. Extraként négykerék-meghajtást is rendelhet a vevő. n
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.