BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zwack: nehéz éven túl

Részvényenként 850 forintos osztalékot fizet a 2010–11-es üzleti év után a Zwack Unicum Nyrt. A társaság reményei szerint a hazai szeszesital-piac magára találhat az idei második fél évben.

A Zwack Unicum Nyrt. közel két évtizedes fennállásának egyik legnehezebb időszaka volt a március 31-ig tartó 2010–11-es üzleti év – derül ki a társaság összefoglalójából, amelyet a tegnap tartott éves közgyűlés kapcsán adott ki. A piacvezető hazai szeszipari vállalkozás árbevétele az üzleti évben 2,8 milliárd forinttal, 18,6 százalékkal csökkent, ez lényegében megegyezik az előző évi 2,9 milliárdos viszszaeséssel. A cég adózott eredménye 31,7 százalékkal, 1,555 milliárd forintra csökkent. Ebből és a korábban felhalmozott eredménytartalékból összesen 1,730 milliárd forint osztalékot fizetnek ki a részvényeseknek, ez papíronként 850 forintot jelent. Az osztalék kifizetése 2011. augusztus 29-én kezdődik.

A társaság elemzése szerint az égetett szeszes italok hazai piaca az elmúlt évi 9,7 százalékos esés után ebben az esztendőben további 10,3 százalékkal csökkent. Negatívumként említették, hogy az idén a prémiumpiac csökkent a legnagyobb mértékben, 12,4 százalékkal. A kommersz szegmens hanyatlása is 10 százalékot meghaladó mértékű volt, a relatíve a legjobban teljesítő termékkör a minőségi szegmens volt 5,7 százalékos csökkenéssel. A fogyasztás viszszaeséséhez a cég elemzése szerint hozzájárulhatott a lakossági pálinkafőzés liberalizálása is.

Mind a vendéglátó-ipari szektorban, mind a kiskereskedelemben további jelentős zsugorodás következett be, utóbbi értékesítési csatornában szembeötlő volt a fogyasztás eltolódása az olcsóbb termékek irányába. A 2009. júliusi áfa- és jövedékiadó-emelés egy részét a piaci szereplők, a gyártók-forgalmazók és a kereskedelmi hálózatok nem érvényesítették a polci árakban, a 2010. januári újabb 10 százalékos jövedékiadó-emelkedés egy része azonban már megjelent a fogyasztói árakban. Ezenfelül viszont semmilyen további költségnövekedést nem lehetett érvényesíteni, így az egy literre eső haszon tovább csökkent.

A Zwack a jövőre vonatkozóan arra számít, hogy a belföldi fogyasztás csökkenése megáll, és az év második felében enyhe növekedésnek indul. A remélhető trendforduló pozitív hatásain túl termékinnovációkkal is igyekeznek elősegíteni az árbevétel növekedését: az új fogyasztói igényekhez alkalmazkodva elsősorban a megfizethető, de jó minőségű termékek körében szélesítik a kínálatukat. Ennek jegyében több új pálinkával jelennek meg a Fütyülős és Vilmos márkák égisze alatt, valamint a Kalinka márkán belül egy új kategóriával, szénsavas vodkákkal lépnek piacra. Az exportban is enyhe növekedést terveznek, főképp a két fő nyugat-európai, az olasz és a német piacon. Emellett intenzíven kutatják az új piacokat, melyek közül a távol-keleti értékesítésben várható pozitív irányú elmozdulás.

Sok a kis tulajdonos

A Zwack Unicum Nyrt. többségi tulajdona 50 százalék + 1 részvény arányban a Zwack és az Underberg család közös cégéé, a részvények 26 százalékát a Diageo csoport birtokolja, a papírok fennmaradó részén mintegy kétezer intézményi és magánbefektető osztozik.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.