BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Nokia átszervezésekre készül Romániában

Távközlés. Átszervezi romániai jelenlétét a Nokia, miután hivatalosan is bejelentette, bezárni kényszerül kolozsvári kutatóközpontját, ahol jelenleg százhúszan dolgoznak, főleg külföldiek – hivatkozik az Új Magyar Szóban megjelentekre az MTI.

A Nokia romániai leányvállalata 2008-ban mintegy 60 millió eurós beruházással nyitotta meg kapuit a Kolozsvár közelében levő Nemeszsukon. A telefongyártó Romániába településekor tíz év alatt több mint 100 millió eurós beruházást és több mint 4000 munkahelyet ígért – mondta a lapnak Mátis Jenő befektetési szakember, aki részt vett a finn céggel folytatott tárgyalásokon. A nemeszsuki üzemben, ahol telefonokat és egyéb tartozékokat szerelnek össze, nagyjából ennyien is dolgoznak.

Stephen Elop, a Nokia vezére néhány hete jelentette be, hogy első körben a kutatás-fejlesztési részlegnél mintegy 6000 fős karcsúsítást terveznek, ez a teljes k+f állomány 38 százaléka. (A budapesti kutatás-fejlesztési részleg a hálózati üzletág néhány évvel ezelőtti eladását követően átkerült a Nokia Siemens Networkshöz.)

A múlt ősszel kinevezett vezérigazgató ezt megelőzően februárban hozta nyilvánosságra az átalakulással kapcsolatos első nagy bejelentését, amely szerint a finn mobilgyártó az okostelefon-piacon a Microsoft Windows Phone 7 operációs rendszerével halad tovább. A Nokia tavaly 4,3 milliárd dollárnyi öszszeget költött kutatásra. Ez a keret több mint a duplája az Apple 1,78 milliárd dolláros k+f büdzséjének. n VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.