Augusztus elejére végez a szentgotthárdi Opel-gyár 500 millió eurós gyárbővítésén egy osztrák acélszerkezet-gyártóval közösen végzett munkájával a CinkPower Moson Kft., s reményei szerint hamarosan a győri Audi-beruházás kivitelezőjétől is hasonló nagyságú megbízást kap. A német tulajdonosi hátterű, tűzihorganyzással foglalkozó mosonmagyaróvári társaság számára akkor nyíltak meg a korábbinál érdemben nagyobb hazai és exportlehetőségek, amikor négy éve üzembe helyezte az ország legnagyobb, 16x2,1x3,5 méteres szerkezetek felületkezelésére alkalmas berendezését. „Addig a korábbi partnereink, például a KÉSZ Kft. és a Rutin Kft. a túlméretes szerkezetek felületkezelését Ausztriában végeztették” – mondta lapunknak Horváth András ügyvezető igazgató. Szerinte két, a cégüknél üzemelő hasonló méretű berendezéssel, illetve az országban meglévő, kisebb kapacitásokkal már kiszolgálható az öszszes hazai tűzihorganyzói igény.
A szakma nyolc cégét tömörítő szövetség honlapja szerint azonban csak egy tízméteres, illetve még annál is kisebb tűzihorganyzó berendezések vannak az országban. Épp ezt a piaci rést igyekezett betömni a közelmúltban a CinkPower riválisa, a hazai magánkézben lévő Nagév Zrt. Hatmilliárd forintos beruházással egy olyan üzemet adott át Ócsán, amelyben a fentinél mindössze egy méterrel rövidebb acélszerkezeteket lehet felületkezelni.
A hazai tűzihorganyzói megrendelések erősen függnek a fő megrendelő, az építőipar talpra állásától, de a lakatosiparból érkező megbízásoktól is. Piacuk még tovább bővülhetne, ha a hídépítők rájuk bíznák a hídelemek arra alkalmas részeinek, azaz a korlátoknak a felületkezelését. Ezzel több évtizedre előre megoldódna az érintett elemek felületvédelme.
A hazai tűzihorganyzó-társaságok megjelentek külföldön is. A Nagév Romániában, Luxemburgban és Belgiumban igyekszik felzárkózni a német versenytársakhoz. A CinkPower – melynek árbevétele már 35 százalékban exportból származik – már részt vett nagyobb oroszországi beruházásokban az acélszerkezetek felületkezelésében, dolgozik csehországi és szlovákiai és romániai megbízóknak, anyacégével pedig a bécsi Südbahnhof felújításán. B. H. L.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.