Száz új állást teremt az idén az Opel félmilliárd eurós beruházása a 600 fős szentgotthárdi üzemben.
Szeptemberre szerkezetkész lesz a március óta épülő, 30 ezer négyzetméteres üzem Szentgotthárdon, ahol a jövő év végétől – ma még fejlesztés alatt álló – középkategóriás benzin- és dízelmotorok készülnek az Opel számára, egy évvel később pedig egy kis benzinmotorcsalád sorozatgyártása kezdődik meg. Ugyancsak az ősz folyamán telepítik az első részegység-megmunkáló gépeket abba a jelenleg felújítás alatt álló üzemrészbe, ahol valaha az autó-összeszerelés folyt.
A jelenleg 60 ezer négyzetméternyi üzemi terület a beruházások eredményeképp 90 ezerre bővül, és a termelés teljes felfuttatásakor évente félmillió motor kiszállítására lesz képes. A tervek szerint 2015-ig 1400-ra emelkedik a ma 600 fős GM-leányvállalat alkalmazotti állománya. Már folyik az idei létszámbővítés: több mint száz, elsősorban felsőfokú végzettségű műszakit – mérnököket és technikusokat – vesznek föl az új gyártástechnológia telepítéséhez.
Szentgotthárdon ugyanis különleges gyártástechnológiát honosít meg az Opel: az úgynevezett „flex” rendszer azt jelenti, hogy a szerelősor rugalmasan alkalmazkodhat a rendelésállományhoz, és ugyanazon a soron készülhetnek például a dízel- és a különféle benzinmotorok főtengelyei.
Az Opel 5,5 milliárd forintos állami támogatást kap szentgotthárdi gyárának bővítéséhez. A tavaly ősszel bejelentett 500 millió eurós fejlesztés nagyságrendjét jellemzi, hogy 1991–2010 között az Opel mintegy 500 millió eurót fektetett be Szentgotthárdon, s az egység a német márka autógyá-rainak egyik legfontosabb motorbeszállítójává vált. Az elmúlt húsz évben több mint 6,5 millió motor, ötmillió hengerfej és 85 ezer Opel Astra személygépkocsi készült a gyártósorokon.
A tavalyi mélypont után – a 215 666 motor és a 246000 hengerfej szinte pontosan fele az Opel-gyárak számára 2007-ben készült mennyiségnek – az idén nagyjából 220 ezer motor készülhet a gyárban. A társaságnak ugyanakkor két évvel ezelőtt, a válság hatására megtorpant autópiac okozta nagy termeléscsökkenés idején komoly segítséget jelentett, hogy az európai GM-gyárak megrendelései mellett az év első négy hónapjában 18 ezer – 1,6, illetve 1,8 literes – motort szállíthatott Kínába. A második fél évben pedig ezer 1,6 literes turbómotort is gyártottak a távol-keleti országban lévő GM-egység számára.
Másrészt az elmúlt évben a korábbinál nagyobb mennyiségű megmunkált alkatrészt, összesen 532 ezer motorblokkot, hengerfejet, főtengelyt szállítottak a kínai, dél-koreai és mexikói General Motors-gyáraknak.
Az ilyen részegység-megrendeléseknek köszönheti a társaság, hogy fenntarthatja foglalkoztatási szintjét: az első fél évben 262 ezer megmunkált hengerfejet küldtek a GM ázsiai egységeibe, és fejlődik a motorblokk-, valamint a hajtórúd-kiszállítás is. Emellett a sebességváltók felújítása is biztos munkát jelent néhány tucat embernek: ezeket a váltókat az Opel európai márkaszerviz-hálózatában használják fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.