BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Durván leépít a Cisco Systems

Nyilvánosságra hozta aktuális hatékonyságnövelő programjának részleteit az amerikai Cisco Systems. A hálózati kommunikációs eszközöket gyártó kaliforniai székhelyű társaság megközelítőleg 6500 fővel kívánja csökkenteni globális munkaerő-állományát.

Ebből a tervek szerint 2100-an önként vállalják korai nyugdíjazásukat. A világméretű elbocsátásban érintettek közel 15 százaléka felső vezető. A leépítésbe bevontakat augusztus elején értesítik a végkielégítés részleteiről – derül ki a társaság ezzel kapcsolatos közleményéből.

Az átszervezés részeként eldőlt a sorsa az amerikai cég Mexikóban működtetett üzemének. A Juarezben található részleg jelátalakítókat (set top boxokat) gyárt. Az 5 ezer fős egységet az elektronikai bérgyártó távol-keleti Foxconn veszi át. Mint a közlemény ennek kapcsán kiemeli, a lépés igazodik a Cisco gyártással kapcsolatos eddigi stratégiájához, ami eddig is a szerződéses partnereket részesítette előnyben.

A mostani bejelentés igazodik a kaliforniai cég vezetőjének, John Chambersnek a közelmúltban bejelentett akciótervéhez, amelynek a célja, hogy a társaság utóbbi időben romló jövedelmezősége megforduljon. Ezt a cégvezetés annak a számlájára is írta, hogy az utóbbi években a portfólió jelentősen kiszélesedett számos lakossági célú termékekkel is, amelyek profitabilitása jóval alacsonyabb. A cég a jövőben elsősorban a hálózatokkal összefüggő tevékenységre akar koncentrálni. A tervek szerint az átszervezéssel 2012-re egymilliárd dollárral csökkenhetők a költségek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.